A túlélésre rendezkedett be a Vígszínház az energiaválság idejére. Rudolf Péter igazgató szerint az adófizetők pénzével akkor bánnak tisztességesen, ha működtetik az intézményt. A teátrum nézettsége a régi időket idézi, és szeretnének olyan vonzó produkciókat létrehozni, amiket látni akarnak a látogatók.
Kitart a Vígszínház
Rudolf Péter korábban azzal nyugtatta meg a színházrajongókat, hogy a Vígszínház kitart, és nem fog bezárni, pedig az emelkedő rezsiköltségek miatt igencsak szorult helyzetbe került. A színművész nem titkolta, hogy a Vígszínház rezsije több százmillióval lesz nagyobb, de ennek ellenére állják a sarat.
Praktikusan spórolnak
„Az adófizetők pénzével akkor bánok tisztességesen, ha működtetem az intézményt. Praktikusan spórolunk, van előnye egyébként ennek. Én azt gondolom, hogy ezt akkor is így kell majd csinálnunk, amikor egyszer csak békésebb időket élünk” – fogalmazott a színész-rendező.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
18 fokban dolgoztak
Az Üvegtigris-filmek sztárja szerint a kialakult helyzetnek vannak észszerűtlen részei is. A világításból például a főpróba hetében kellett visszavenni, és a színház dolgozói tovább ültek a 18 fokban, mint ami jólesett volna nekik.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
95 százalék feletti nézettség
A színházigazgató kiemelte: amíg ilyen nézettségük van, addig mentálisan is bírják a strapát. 95 százalék feletti a Vígszínház nézettsége, ami a régi időket idézi. A teátrum tagjainak ez ad erőt, ugyanis amikor hallják a zsongást és látják a gyülekező nézőket, akkor minden értelmet nyer.
Lesz, ami lesz
A Vígszínház nézettségére való tekintettel több számítás is szóba került az energiaválság kapcsán. Rudolf Péter szerint vagy a spórolás a megoldás a túlélésre, vagy az, ha létrehoz olyan előadásokat, amelyek saját szellemi termékei lesznek a színháznak, és elég vonzók ahhoz, hogy látni akarják a nézők. Így pattant ki a fejéből az ötlet, hogy improvizációs-estet indítsanak Lesz, ami lesz címmel – foglalta össze írásában a Blikk.
Gondban a Nemzeti is
A BudaPestkörnyéke.hu írt arról októberben, hogy gondban van a többi budapesti színház is. Meg nem erősített információk szerint a Nemzeti Színház vasárnap és hétfőn zárva tart majd a következő két hónapban. A vezetők energiatakarékossági megfontolásból hozták meg a döntést.
Takarékoskodnak a József Attilában is
Arról is beszámoltunk, hogy hogy nyolc előadást töröltek a József Attila Színház novemberi programjából. A drasztikus döntés okairól maga a színház igazgatója, Nemcsák Károly beszélt, aki elmondta, hogy „a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel a József Attila Színház a következő időszakban megváltozott műsorrenddel működik.”
Csak hétvégén lesznek nyitva
A hétköznapi előadásokat egytől egyig törölték a programból. Az igazgató azt mondta, hogy áttekintették a már kiadott novemberi és készülőfélben lévő decemberi műsorukat. Ezután határoztak úgy, hogy a legegyszerűbb, ha csak hétvégén játszanak
Bezár az Erkel
A megemelkedett rezsiárak miatt novembertől bezár a Magyar Állami Operaházhoz tartozó Erkel Színház a fűtési szezon idejére – jelentették be még szeptemberben. A fűtési szezonra kapott ajánlat egymilliárd forint körüli gázszámlát eredményez, ami nyolc-tízszeres változást jelent. Az Erkel a 2400 ülőhelyével Magyarország legnagyobb állandó kőszínházának számít. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: a Vígszínház épülete. Fotó: archív