Súlyos baleset történt kedd délután Adyliget lejtőnél Nagykovácsi felé. A zsáktelepülés a délutáni csúcs idején elérhetetlen lett, a klasszikus „se ki, se be” helyzet állt elő. Óriási dugó alakult ki, a buszokról leszállnak az utasok és a ködben az út szélén gyalogoltak hazafelé.

Ködös időben jött a Toyota

A ködös, párás keddi délután egy Toyota Hiace haladt lefelé a Nagykovácsi úton, Adyliget felől a Nagyrét utcai körforgalom felé, középkorú férfi sofőr vezette. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Szinte eltűnt a Toyota eleje

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megcsúszott a mikrobusz

A BudaPestkörnyéke.hu helyszíni tudósítója úgy tudja, hogy az Ady lépcsőt elhagyva egy balkanyarban a mikrobusz hátulja megcsúszott a nyálkás úttesten, a sofőr ellenkormányzott, amitől átsodródott a szembejövő oldalra.

Összeroncsolódott autó a szalagkorláton

Frontálisan ütköztek

Itt egy hölgy érkezett Chevrolettel hegynek felfelé, ezzel frontálisan ütközött. A mikrobusz többször megpördült és a saját sávjában állt meg, a Chevrolet pedig a nagy erejű becsapódástól felrepült a szalagkorlát tetejére, hátuljával egy fának támaszkodva.

Súlyos sérült

A személyautót vezető hölgy súlyosan sérült, a mentő szirénázva vitte kórházba, a Toyota sofőrje nem sérült meg, a helyszínen volt sokáig.

Kirobbantak a légzsákok

Nagy dugó

A sérült nem szorult be a roncsba, a tűzoltók áramtalanítottak és áthúzták a mikrobuszt a felfelé haladó oldalra. Óriási dugó alakult ki, a 63-as busz megosztva közlekedik, sok utas az autók között sétál az út szélén.

Dolgoznak a helyszínelők

Ezt is olvasd el, neked ajánljuk!

A zsáktelepülés hátrányai

Nagykovácsi olyan zsáktelepülés, ahová csak egy aszfaltozott út vezet. Ha ezen baleset történik, órákig se ki, se be nem lehet menni. Mivel a település évről-évre egyre népesebb, az ilyen balesetek is egyre gyakoribbak. A TOP TELEPÜLÉSEK KÖZÖTT: Ez Budapest környékének 8 legjómódúbb települése 2020-ban

Erdei kerülőutak

A szemfüles terepjárósok ismerik az ilyenkor kerülőútként szóba jöhető erdei földutakat, de ez semmiképpen sem megoldás a legtöbb autós számára. IDE KAPCSOLÓDIK: Fa dőlt az útra – Nagykovácsi irányába lehetetlen közlekedni

Érték a zsáktelepülés-jelleg

A település polgármestere, Kiszelné Mohos Katalin az M0-ás budai szakaszának megépítése kapcsán összehívott lakossági fórumon egykor arról beszélt, hogy Nagykovácsi zsáktelepülés-jellege érték, ezen semmiképpen sem akarnak változtatni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Nagykovácsi a budai agglomeráció egyik kedvelt települése

Ezeket is Nagykovácsiról írtuk:

Képek: A BudaPestkörnyéke.hu helysíni felvételei – Fotó: Gombkötő Krisztián