Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon felgyújtottak két halottaskocsit Érden. Az akció mögött konkurenciaharcot sejtettek, friss hír, hogy a rendőrségnek van gyanúsítottja, kihallgattak egy férfit.
Lekapcsoltak egy férfit a rendőrök
Egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként az érdi hatóságok a város egyik temetkezési cégénél történt gyújtogatással kapcsolatban – tudta meg a 24.hu.
Két furgon égett ki
Az egyik érdi temetkezési vállalat telephelyén két halottszállító furgon égett ki október utolsó vasárnapján. A rendőrség rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
Hirdetés
Ezt a sztorit se hagyd ki!
Bűnös románc Érden: A 35 éves férfi teljesen behálózta a 11 éves kislányt, bilincs lett a vége
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Elmérgesedett viszony
A károsult cég tulajdonosa, Rácz Ádám azt mondta a portálnak, hogy az elmúlt hetekben elmérgesedett a viszonyuk egy másik Érden működő temetkezési vállalkozással, ahol ő és egy munkatársa korábban dolgozott.
Súlyos inzultus
Rácz Ádám szerint a másik cégnek „nagyon fájt”, hogy felálltak, és saját üzletet alapítottak. Rácz szerint a munkatársát a felmondása előtt fizikai inzultus is érte, olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a sebet végül kórházban kellett összevarrni.
Morális meggyőződés
A gyanúba kevert rivális cég azt állítja, hogy minden őket ért negatív döntés és intézkedés orvoslását kizárólag az alkotmányos rend nyújtotta módon, jogi úton kívánta és kívánja ezután is megoldani. Erről a törvénytisztelő útról – saját morális meggyőződése okán – nem kíván elmozdulni, így a lehető legtávolabb állnak tőle azok az erőszakos cselekedetek, amelyekkel a különböző sajtóorgánumok és a polgármester is megpróbálja összefüggésbe hozni.
Vizsgálatot indított a polgármester
A temetkezési balhé előzménye, hogy a Pestisrácok.hu lehozott egy leleplező anyagot a korábbi polgármester, T. Mészáros András által preferált temetkezési vállalatról, a Gábriel Könnye Kft-ről. Ezt követően Érd jelenlegi polgármestere, Csőzik László vizsgálatot indított és tegnap a következőt posztolta:
25 éves szerződés
„Az ellenzékiséggel biztosan nem vádolható Pesti Srácok cikke alapján rendelte el az Érdi Közterület-fenntartó az utasításomra azt a vizsgálatot, amiben kiderült, hogy T. Mészáros baráti cége bármiféle verseny nélkül 25 évre, közbeszerzés nélkül kapta meg a koncessziót a temető üzemeltetésére” – írja Csőzik László.
Pont akkor alakult a cég
A cég néhány hónappal azt megelőzően alakult, hogy 25 éves szerződést kötött a várossal. A szerződés értelmében a temetkezési cég számtalan, egyébként a várost illető bevételhez jutott, így többek között sírásás, a ravatalozó-üzemeltetés, a halott hűtés hatósági díjaihoz, a város helyett.
Monopolhelyzet
A szolgáltatások kizárólagossága, valamint a jóval piaci ár alatt bérbe vett iroda, mely közvetlenül a temetőiroda mellett van, a céget olyan monopolhelyzetbe juttatta, hogy gyakorlatilag kizárt volt bármilyen más temetkezési szolgáltató megjelenése és működése.
Őméltósága kormányzása
Csőzik László azt is írja a posztjában, hogy „T. Mészáros András őméltósága kormányzásának szimbóluma ez a két felgyújtott, vadiúj furgon. Az érdi temetkezési háború újabb epizódja jött el, amelyben a helyi NER kultúrtörténeti fordulóponthoz érkezett: a maffiamódszereik kijöttek a fényre” – írja az érdi polgármester.
Ezeket is olvasd el!
- „Szeretem Budapestet, de szeretek onnan eljönni és szeretek néha nem bemenni” – mondja az Érden élő tévés, Gundel-Takács Gábor
- Mit szólnának a kedves érdiek, ha betiltanám a Micimackót, mert nem világos a neme? – kérdezi Érd polgármestere
Kiemelt kép: A felgyújtott halottaskocsik – Forrás: Facebook/Csőzik László