Nyilvánosságra kerültek az M1-es autópályát Esztergommal összekötő M100-as gyorsforgalmi út részletei. Több alagút és sok híd lesz a 32 km-es útszakaszon, de mi a helyzet a sokak által nagyon várt M10-es úttal?

345 milliárdba kerül

Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon nem lesz olcsó az M100-as gyorsforgalmi út Bicske és Esztergom között, amit sokan az M0-ás nyugati szakaszának tartanak. A közbeszerzési eredmény szerint a 32,3 kilométeres, kétszer kétsávos utat 345 milliárd forintért építik. A térségben élő országgyűlési képviselő, Szél Bernadett kiakadt, nem érti mi kerül minden egyes méter 11 millió forintba. Az M100-as nyomvonalát a cikkünk alján lehet megnézni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

32 km hosszú

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló összesen 32,3 kilométeres 2×2 sávos út első szakaszát az M1-es autópályától az únyi csomópontig a STRABAG Építő Kft. kivitelezi 44 hónap tervezett építési idővel, a másodikat innen indulva Esztergomig a Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. konzorciuma kivitelezi hét év tervezett építési idővel.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tehermentesít sok települést

A négysávos gyorsforgalmi út nyugatról kerüli el a Zsámbéki-medence településeit, tehermentesítve a 102-es utat és a környező településeket az átmenő forgalom alól. Ha elkészül nem kell az óriási kamionoktól félniük a Zsámbékon, Tökön, Perbálon és a Tinnyén élőknek.

Hidak és alagút

Az első szakaszon 4 különszintű csomópont, 26 híd és Örspusztán egy pár tengelysúlymérő állomással kombinált egyszerű pihenőhely épül. Az uniós közbeszerzési közlöny pénteki adatai szerint az épülő 26 híd mellett lesz egy 440 méter hosszú alagút is– írja a Magyarépítők.hu. A második szakaszon 2 különszintű csomópont, 26 híd, 3 alagútpár, 317,25 méter zajárnyékoló fal és 361 méter zajárnyékoló domb épül, valamint Kesztölcön mérnökségi telep is elkészül majd. A tervek szerint az alagútpárok 440 méter, 330 méter és 230 méter hosszúságúak lesznek.

Aranyáron készül

Szél Bernadett, a térségben élő országgyűlési képviselő így fogalmazott a közösségi oldalán: “Titkon abban reménykedtünk Nunkovics Tibor és Buzinkay György jelölt-társaimmal, hogy ebben benne van az az M10 is, amire hasonlóan szükség lenne, sőt párhuzamosan kellene építeni ezt a kettő utat. A másik verzió, hogy aranyból lesz az út. Mert így 1 km több, mint 10 milliárd forint és egyetlen méter csaknem 11 millió Ft.” – írja Szél Bernadett, majd hozzáteszi:

Elfogadhatatlan

Szél Bernadett nemrég azt mondta a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak, hogy az M10-est csak 2052-ben akarják megépíteni, “amit nem hagyhatunk, mert ha az M100-as előbb épül meg, az általam ismert tanulmány szerint 50 százalékos forgalomnövekedésre lehet számítani a 10-es úton, ami borzalom, teljes tragédia az ott élőknek. Az elfogadhatatlan.” – mondta az országgyűlési képviselő. Ide kapcsolódik: “Volt olyan hely, ahol rám küldték a körzeti megbízottat” – mondja Szél Bernadett, az ellenzéki összefogás országgyűlési képviselő-jelöltje a Pest megye 2-es körzetben

„A fideszes képviselőnek nem volt fontos”

Buzinkay György a Pilis-Dunakanyar térségének, vagyis Szentendre környékének ellenzéki országgyűlési képviselő-jelöltje portálunknak nemrég ezt mondta az M10-es úttal kapcsolatban: „Az M10-es megvalósítása kulcskérdés ebben a térségben. Ha én leszek az országgyűlési képviselő, azonnal a legmagasabb szinteken kezdem a lobbizást az út megépítése érdekében. Láthatóan a fideszes képviselőnek ez nem volt fontos, mert 11 év alatt semeddig sem jutott a 10-es út ügye, holott emberek százezreinek a jobb életkörülményeiről van szó. Nem húzható el 2052-ig, a jelenlegi kormány ugyanis ezt tervezi. A mostani tervekben ez a céldátum szerepel, én magam kértem ki a terveket a Nemzeti Infrastruktúra Zrt-től. Ez nem maradhat így, ennek az útnak mielőbb el kell készülnie.” – mondta a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak a politikus, aki hozzátette:

Látszatintézkedések

„Én azt látom, hogy lényeges infrastrukturális beruházások sajnos nem voltak itt a Pilis-Dunakanyar térségben. A mai napig nem épült meg a Buda felől a Budapestet elkerülő M0-ás autóút, az M10-es sem és a 11-es szentendrei felújításai is talán csak a választások után kezdődnek, holott 11 éve már Orbán-kormány van Magyarországon. Én tehát azt látom, hogy érdemi közlekedésfejlesztési beruházást nem csinált ez a kormány a Pilis-Dunakanyar térségében, csak látszatintézkedések vannak, de ezt az emberek többsége átlátja, nem dől be.” – mondta portálunknak az ellenzéki politikus. Korábban kerestük a térség kormánypárti országgyűlési képviselő-jelöltjét, Vitályos Esztert is, de ő nem kiívánt nyilatkozni.

Nem áll jól az M10-es út

A Budapestkörnyéke.hu hírportál kérdésére válaszolva a NIF Zrt. közölte: az M10 gyorsforgalmi út Budapest-Kesztölc teljes szakasza rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel. Építési engedélyünk csak az Üröm-Solymár (4 km) szakaszra van, félpályás (2×1 sáv) kiépítésre. Jelenleg tervezés nincs folyamatban.

Óriási forgalom

Rossz hír ez annak a 10 ezer embernek, akik már két évvel ezelőtt petícióban kérték az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, hogy minél előbb épüljön meg az M10-es út. Sokan attól tartanak, ha az M10-es később készül el, mint az M100-as, akkor a jelenlegi 10-es útra és a környező településekre: Pilisborosjenőre, Solymárra, Pilisszentivánra, Pilisvörösvárra, Piliscsabára, Tinnyére, Perbálra, Piliscsévre, Csolnokra, Kesztölcre és Dorogra óriási forgalom fog zúdulni.

Budapest körgyűrű

A cikk tetején, a kiemelt képünkön látható térképen piros vonal mutatja az M100-as nyomvonalát, zöld szaggatott vonal pedig az M10-es megálmodott helyét. Ezekkel együtt érne össze az M0 (pinkkel jelölve) és az M1-es (kékkel jelölve) autópályákból álló budapesti körgyűrű. A 10-es út mellett élők attól tartanak, ha az M10-es nem épül meg időben, akkor az ukrán és román kamionforgalom jelentős része rajtuk keresztül halad majd el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez az M100-as részletes nyomvonala

Kiemelt kép: A leendő Budapest körgyűrű – BPK-grafika