„Szerezzék vissza a pénzünket! A kormány érje el, hogy a fel nem használt, megkérdőjelezhető hatékonyságú kínai vakcinákat vásárolja vissza a kínai állam. Az így visszaszerzett milliárdokat pedig költsék az egészségügyi és szociális dolgozók bérkiegészítésére” – írja közösségi oldalán posztolt bejegyzésében Karácsony Gergely főpolgármester.

Nem alakult ki védettség

Mint ismert Karácsony Gergely néhány nappal ezelőtt tette közzé a fővárosi ellenanyag szűrés eredményét, ami egyértelműen azt mutatta, hogy a 60 év feletti, Sinopharm vakcinával oltottak esetén nem alakult ki a megfelelő védettség.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Harmadik oltás

Mindeközben Orbán Viktor egyébként bejelentette, hogy augusztus 1-jétől lehetőség van a harmadik oltás felvételére, ennek kapcsán pedig nem sokkal később megszólalt Karácsony Gergely is, aki kategorikusan kijelentette, hogy a harmadik vakcina nem lehet a Sinopharm. Most pedig egyenesen azt mondja, hogy a fel nem használt, megkérdőjelezhető hatékonyságú vakcinákat vásárolja vissza az állam.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ingyenes antitest vizsgálat

„Az, hogy a fővárosi ellenanyag-tesztelés és annak eredménye, valamint szakemberek sorának jelzései végre kimozdították a kormányt a határozatlanságból és a tétlenségből, még nem elég. A harmadik oltás lehetőségének biztosítása csak egy a szükséges lépések közül. Átfogó, ingyenes ellenanyag-szűrésre van szükség. A kormány minden egyes 60 év feletti honfitársunknak, akit kínai vakcinával oltottak, antitest-vizsgálatot kell biztosítania.”

Kapcsolódó:

A kormány fenyegetése

A főpolgármester a posztban arról is ír, hogy a kormány fenyegetése miatt választották sokan a kínait, hiszen maga a miniszterelnök üzente meg akkor, hogy a sor végére kerül az, aki nem fogadja e la részére felajánlott vakcinát.

Bocsánatkéréssel tartoznának

„Miután kiderült, hogy 60 év felett ez a vakcina a beoltottak negyedénél-harmadánál nem hozott védettséget, a kormány bocsánatkéréssel és azonnali tettekkel tartozik ezeknek az embereknek. Azoknak, akinél nem alakult ki kellő védettség, azonnal ajánljanak fel bizonyítottan hatékony vakcinát.” – áll a posztban.

Ne lehessen vele többet oltani

„A szakemberek jelzései és az antitest-szűrések eredményei alapján ki kell mondani, hogy kínai vakcinával nem oltanak többet Magyarországon. Az európai beszerzésekből megfelelő mennyiségű bizonyítottan hatékony vakcina áll a magyar kormány rendelkezésére is.” – írja.

30 milliárd forint

„A kínai vakcina megvásárlásának körülményei, a kifizetett vételár és jutalékok körül megengedhetetlenül sok a titkolózás, de annyit tudni lehet, hogy mintegy 3 millió fel nem használt kínai vakcina lehet raktáron. Ennek értéke meghaladja a 30 milliárd forintot. Ez rengeteg pénz, nem veszhet kárba. Éppen ezért a magyar kormánynak az a dolga, az a kötelessége, hogy elérje, a kínai állam vásárolja vissza Magyarországtól ezeket a vacinákat. Kérjük vissza a pénzünket! Ahogy a szlovák kormány elérte, hogy Oroszország visszavásárolta a Szlovákiában nem használt orosz vakcinát, pont így kell eljárnia a magyar kormánynak is Kínával. Annyi kell csak hozzá, hogy egyszer az életben ne a kínai érdekeket szolgálják ki lakájtempóban, hanem próbálják ki az itthon sokat gyakorolt nagyhangú fickóskodást ezúttal Kínával szemben a magyar érdekek védelmében.Szerezzék vissza a magyar adófizetők milliárdjait, van annak helye itthon. A visszavásárolt kínai vakcina árából érdemi bérkiegészítést lehet adni az egészségügyi és a szociális szféra dolgozóinak.” – magyarázza Karácsony Gergely.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt a teljes poszt:

Kiemelt kép: Karácsony Gergely – Forrás: Facebook