Ahogy azt az elsők között itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk, Dunaharaszti polgármestere bíróságra megy, hogy megfúrja a Duna-Dráva Cement Kft. kavicsbányászati terjeszkedését a település határában. Féltik a földeket, a természetet. A bányászati cég téves információk terjesztésével kapcsolja össze a polgármester levelét.

Kincset érő kavics

A pesti agglomeráció egy részén kincset rejt a Duna-medence. Változó vastagságú, de rendkívül nagy mennyiségű hasznos anyag, kavics-és homokréteg található a Duna egykori árterületén. Ennek kitermelése egyrészt fontos a gazdaság számára, másrészt pedig óriási üzlet azoknak a cégeknek, akik ezen a területen tevékenykednek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nyomás alatt a települések

Az építőipar éhsége nem csökkent a kavics és a homok iránt. Ezért hatalmas nyomás nehezedik a környék településeire, a földtulajdonosokra és az önkormányzatokra is, hogy ne álljanak a kitermelés, közvetve a fejlődés útjába.

Hoppá! Magyarország 15. legolvasottabb weboldala lett a BudaPestkörnyéke.hu. Az auditált DKT/Gemius mérés szerint pedig a 11. legnépszerűbb hírportál lett az országban. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

 

Kiszáradó természet

A dél-pesti agglomerációban, különösen Dunaharaszti térségében az utóbbi években egyre erősödnek azok a negatív hatások, amelyek a kiterjedt bányászatnak és a talajvizet elszívó és elpárologtató tavak miatt alakulnak ki. A legnagyobb probléma az erdők és a mezőgazdasági földek lassú kiszáradása.

Apadó talajvíz

A kavicsbányák helyén ott maradt óriási gödrök talajvízzel telítődnek, tavak alakulnak ki, azonban a jelentős párolgás miatt ezek a tavak folyamatosan szívják el a talajvizet, ezért száradnak ki több helyen az erdők, szántók. A földben lévő víz ugyanis egyre lejjebb kerül a növények gyökerei pedig már nem érik el az életet adó vizet.

Aggódik a polgármester

„A bányászat káros hatásait csökkentő, az eredeti állapotokat helyreállító, a hatóság által előírt rekultiváció hatékonyságáról nem vagyunk meggyőződve, és akkor még finoman fogalmaztam.” – írja Dunaharaszti polgármestere, Szalay László a város hivatalos oldalán.

Szalay László, Dunaharaszti polgármestere

Forrás: dunaharaszti.hu

Határt kell szabni

Mint fogalmazott „Elismerjük, hogy a bányatevékenység is fontos, azonban határt kell neki szabni, vagy, ha mást nem is, de azt el kell érnünk, hogy erős garanciákat kapjunk arra, hogy a tevékenység során betartják az előírásokat” – írja város vezetője.

Bányabővítés

A polgármester szerint az eddigi 45 hektáros bányát 145 hektárra akarják bővíteni. Hiába csináltattak vízgazdálkodási szakvéleményt, a polgármester szerint ez nem hatotta meg a Megyei Kormányhivatalt és kiadták az engedélyt a bánya bővítéséhez.

Téves információk

A dunaharaszti kavicsbányák egy részét működtető Duna-Dráva Cement Kft. közleményt juttatott el a BudaPestkörnyéke.hu szerkesztőségének. Ebben arról írnak, hogy a polgármester nyílt leveléhez kapcsolódóan téves információk jelentek meg.

Nem bővítés, korábban kaptak erre engedélyt

Állítják: „Az érintett bányatelekre „Dunaharaszti IV. – kavics, homok” bányatelek néven 2005 augusztusában állapították meg a bányászati jogot, már akkor 140,7 hektárnyi területre. Ezt követően került a Duna-Dráva Cement Kft. jogosultságába, azóta is változatlan paraméterekkel. A jelenlegi eljárások nem bővítésre vonatkoznak, hanem a korábban engedélyezett terület kitermelésére.” – írja a bányatársaság.

Feltöltik a gödröket, nem lesz párolgás

A társaság közleménye szerint ők olyan műszaki tartalmat javasoltak, amely megegyezik az önkormányzat szándékaival: a leendő bányászati szakaszokkal érintett területek teljes visszatöltését tervezik. A hatóság ezt, az emelt követelményű javaslatot hagyta jóvá, így, ha a bányászat befejezése után megszűnik a vízfelület, párolgással sem kell számolni. Sőt, a visszatöltés után a parcellákat mezőgazdasági utóhasznosításra lehet átadni, a termőföldek mérete sem csökken érdemben – írták a Duna-Dráva Cement Kft közleményében.

Értékes természeti terület

Dunaharaszti polgármestere a nyílt levelében így fogalmaz: Áldás és átok. A településünk kedvező fekvéséből és csodás természeti adottságaiból fakadó előnyök okoznak számunkra nehézségeket. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy Dunaharaszti értékes természeti területeit megőrizzük a jövő nemzedékei számára – írja Szalay László Dunaharaszti polgármestere.

Megfúrt bányanyitások az agglomerációban

Itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon már többször beszámoltunk megfúrt bányanyitásokról.  Így volt ez nemrég Pilismaróton egy kavicsbányával vagy Pilisvörösváron egy kőbányával, ahol összefogtak az ott élők és megfúrták a befektetők terveit, mert sejtették, hogy semmi sem úgy lesz majd, ahogy az ígérik. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: darnozselinetwork.hu