Pénteken kezdődik a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása, a hét hónapig tartó munkálatok alatt a pályaudvar utascsarnoka zárva tart. A felújítások alatt több mint 8200 négyzetméteren rekonstruálják a pályaudvar tetőszerkezetét, megújul a vágánycsarnokban található felsővezeték-hálózat és az utastájékoztatási rendszert is modernizálják.

Az évente közel 18 millió utas által használt vágánycsarnok tetejének és a csatlakozó üvegszerkezeteknek, valamint a pénztárcsarnok, a gyorsétterem és a homlokzaton található hat kisebb torony tetőszerkezeteinek műemléki rekonstrukciója összesen körülbelül 8200 négyzetméteren történik meg. A Nagykörútra néző üveg függönyfal is teljesen megújul az épület mindkét végén, 2200 négyzetméteren, a munkák eredményeként pedig eltűnhetnek az állványzatok a történelmi homlokzatról.

A csarnokban a felsővezeték-hálózat megújítása is kezdetét veszi, mely a 10-13. vágány felsővezetéki rendszere felújításának első üteme is egyben, aminek a második üteme a későbbiekben, 2021-ben várható az aluljáró felújításával, valamint modern utastájékoztatási elemek, például LED-fal építésével és a kijelzők cseréjével együtt – írja az MTI.

A Nyugati pályaudvar a Nyugati térrel együtt ma Budapest egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontja. A különféle közlekedési módokat, az átutazókat és az átszállókat, a felszínen és a föld alatt utazókat egybeszámítva naponta több mint 400 ezer utas fordul meg itt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A következő lépés a Nyugati téri felüljáró elbontása lehet

Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója a Facebook-on arról írt, hogy a fejlesztés nem állhat meg sem a pályaudvar műemléki épületének felújításával, sem a Nyugati pályaudvart érintő vasúti infrastruktúra átalakításával és korszerűsítésével. A következő lépés, a Főváros vezetésével közösen, a jelenleg meglehetősen elhanyagolt Nyugati tér megújítása lehet, a felszíni közlekedés átszervezésével, több zöld és minőségi gyalogosfelületet biztosítva a közlekedőknek.

Az autóforgalmat a belvárosba öntő felüljáró városépítészeti szempontból sem szerencsés megoldás, Budapest egyik legszebb középületét, az Eiffel iroda tervezte Nyugati pályaudvar műemléki csarnokát is kitakarva rontja a városképet, elbontása pedig végre lehetővé tenné a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Váci út legbelső szakaszán a 40 éve megszüntetett villamosközlekedés újjáépítését is, ahogy ezt már a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa is több alkalommal tárgyalta – írta Vitézy Dávid.

A felújítás 9 milliárd forintba kerül.

Kiemelt kép: Nyugati pályaudvar