Tűz ütött ki vasárnap hajnalban Papadimitriu Athina tahitótfalvai házában. A színésznő azonnal hívta a tűzoltókat, miközben a kazánház lángokban állt. Most sem áram, sem víz nincs a lakásban, a közelben élő lányánál alszik.
Kigyulladt a háza
Vasárnap hajnalban hatalmas zajra ébredt Papadimitriu Athina, majd arra lett figyelmes, hogy ég a háza. A színésznőben azonnal felébredt a túlélési ösztön, és rögtön hívta a 112-t. Három tűzoltó, illetve az egy mentőautó azonnal a segítségére indult, miközben a diszpécser próbálta nyugtatgatni.
„Tűz van”
„Tűz van, tűz van!” – ezt tudta csak kiabálni ijedtében, amikor felvették neki a telefont. Az édesanya már éppen feküdt volna le, amikor a tragikus eset megtörtént. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiugrott az ágyból
„Éreztem, hogy valami nagy baj van, azonnal kiugrottam az ágyból, mentem a hang felé, a folyosót már beborította a füst, de mentem tovább, és ahogy a kazánházba benyitottam, már méteres lángok álltak, mint egy indián máglya” – mondta a színésznő a Borsnak.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem tudott mit kezdeni a helyzettel
„Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak, persze, hogy megijedtem, de végig gondoltam, mit tegyek. Tudtam, hogy vizet ilyenkor a bojler miatt nem szabad, mert én is odaveszhetek, de egy ronggyal sem tudtam volna mit kezdeni, így gyorsan visszacsuktam az ajtót”.
Megvizsgálták az orvosok
Athinát a mentőautóban megvizsgálták, amíg a tűzoltók végezték a munkájukat. Elmondása szerint megdicsérték őt a szakemberek azért, hogy visszacsukta az ajtót, mivel a tűz oxigén nélkül maradt, és magától kihunyt, nem terjedt tovább.
Áram és víz nélkül van
„Így is hatalmas a károm, biztosat majd csak a biztosító tud mondani, de cserélni kell a bojlert, a vezetékeket, úgy néz ki, a kazánt is meg mindent, amit a tűz tönkretett, ami a martalékává vált. Most napokig nem lesz áramom, így vizem se” – mondta a színésznő.
A lányánál alszik
Pár éve előrelátó voltam, és építtettem egy téglakályhát, hiszen én a kazánban is fával fűtök, amit most használok is, hogy ne fagyjanak el a csövek, a vezetékek. Szerencsére Elektra lányom három házzal odébb lakik, aludni átmegyek hozzá” – fejtette ki a Borsnak. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Többször elöntötte a víz
A színésznő házat már négyszer öntötte el a víz. A színésznő Tahitótfalván lakik, azt mondja, hogy viszonylag messze van a Dunától, de ennek ellenére, ha megemelkedik a folyó szintje, akkor a házban is feljön a víz. “Soha nem volt még ekkora a víz, bár alaposan felkészültünk az árra. Kipucoltattam az emésztőt, és biztonságos helyre szállíttattam a biztonságos dolgokat. Először a WC-ben tört fel, aztán betört a házba és egyre csak emelkedett a vízszint” – mondta a színésznő 2013-ban. Akkora víz volt a házában, hogy már a villanyórát is elérte. Ekkor kikapcsoltatta az áramot. 4 napig éltek víz és áram nélkül.
Ez is érdekelhet
Kiemelt kép: BPK montázs