Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 120 109 fő, közülük 3 539 868 fő már a második oltását is megkapta. 465 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 804 032 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Meghalt 27 beteg

Elhunyt 27 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 709  főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 692 248 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 82 075 főre csökkent. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

1024-en vannak kórházban

1024 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 114-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltásoknak és a védelmi intézkedéseknek köszönhetően letörtük a járvány harmadik hullámát. 

5 millió felett az oltottak száma

A regisztráltak száma 5 millió 214 ezer fő és 90%-uk már meg is kapta az oltást. Az oltást még nem felvevő félmillió regisztráltat SMS-ben is kérjük arra, hogy vegyék fel az oltást. Magyarországon is megjelent az indiai vírusmutáns, a védőoltás felvétele ezért is fontos.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Folyamatosan lehet regisztrálni

Továbbra is folyamatosan lehet regisztrálni a védőoltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon, az érvényes regisztrációval rendelkezők pedig interneten is foglalhatnak időpontot az oltásra a www.eeszt.gov.hu honlapon.

Ezek a vakcinák érhetők el

Jelenleg Pfizer, Sinopharm, korlátozott mennyiségben még Szputnyik és egyes oltópontokon Moderna oltás is foglalható. 

Applikáció

Az oltást igazoló alkalmazás mobiltelefonra ingyenes letölthető, ezzel képes a védettségi igazolvány kiváltására.

A gyereknap kérdése

A május 30-i gyermeknapi zenés-táncos rendezvényeken a védettségi igazolvánnyal rendelkező szülők, felnőttek és a velük lévő 18 év alatti gyerekek, fiatalok vehetnek részt.

Az újraindítás következő fokozata

Az 5 millió beoltott elérését követően életbe lépett az újraindítás újabb fokozata, sok korlátozás megszűnt, ugyanakkor alapvető védelmi intézkedések még életben vannak, hiszen a vírus még itt van.

A maszk kérdése

Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedés során és az üzletekben történő vásárláskor is kötelező a maszk használata.

Kulturális rendezvények

A kulturális eseményeket – a zenés táncos, rendezvény kivételével -, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják. A szabadban tartott kisebb (500 résztvevőnél kevesebb fő) rendezvény bárki által látogatható. Mindezek alól kivételt képeznek a zenés, táncos rendezvények, amelyek életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek által látogathatóak. 

A 12-15 évesek oltása

Mint ahogyan azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a 12-15 éves fiatalok számára is ajánlotta pénteken a BioNTech/Pfizer vállalatok közösen fejlesztett Comirnaty nevű, koronavírus elleni vakcináját.

Itthon mikor kezdik oltani ezt a korosztályt?

Müller Cecília néhány héttel ezelőtt beszélt az operatív törzsön arról, hogy a 16-18 éves korosztályt követően nagy reménység van arra, hogy a 12-15 évesek vakcinázása is megkezdődjön. Ezt egyébként az elmúlt hetek során több szakember is nagyon fontosnak nevezte. Az országos tiszti főorvos a sajtótájékoztatón akkor még csak az engedélyeztetési folyamatról beszélt, melynek eredményeként most az EMA úgy döntött, lehet oltani ezt a korosztályt is a Pfizer vakcinájával. S bár arról nincsenek egyelőre hírek itthon mikor kezdik el alkalmazni, de nem kizárt, hogy a napokban bejelenthetik, hogy már a 12-15 évesek is tudnak regisztrálni, ehhez – csakúgy, mint a 16-17 évesek esetén – bizonyára szülői beleegyező nyilatkozat kell majd. 

Megjelent az indiai mutáns

Bár a járvány harmadik hullámában sikeresen védekezett Magyarország – legalábbis ez derül ki az adatokból és a koronavirus.gov.hu tájékoztatójából – de nagyon úgy fest, hogy az indiai vírusmutáns minket sem kerül el. Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján közölték, hogy két esetben azonosították itthon a variánst. „Az indiai mutáns jelenleg már Magyarországon is jelen van” – mondta az országos tiszti főorvos május 28-án, pénteken.

Két esetről tudni

Müller Cecília az indai mutánssal kapcsolatban elmondta, hogy két esetet azonosítottak, ez a két személy nem járt külföldön, tehát járványügyi vizsgálat során nem derült ki, hogyan történt a fertőzés. Állapotuk nem súlyos, egyikük kórházi ellátásra szorult, ám gépi lélegeztetésre nem. Egyre több publikáció jelenik meg azzal kapcsolatban, hogy a vakcinák az indai mutánssal szemben is védelmet nyújtanak. Müller Cecília újra felhívta a figyelmet, hogy ne gondolkodjanak, hanem oltassák be magukat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: Koronavírus tájékoztató oldal