Rendkívüli felmondással több tanárnak is megszüntették a munkaviszonyát a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban.

Kirúgták a tanárokat

Pénteken, a polgári engedetlenségre hivatkozva, több tanárt is elbocsátották a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Nemrégen a tankerületek levélben fenyegették meg a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokat, hogy ha folytatják a munkabeszüntetést, annak elbocsátás lehet a vége. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Polgári engedetlenség

A polgári engedetlenség jogilag nem szabályozott munkabeszüntetési forma. A tanárok régóta a magasabb bérekért, munkaterheik csökkentéséért, sztrájkjoguk visszaállításáért tiltakoznak.

Átadták a felmondólevelet

Palya Tamás, a Kölcsey gimnázium egyik kirúgott tanára azt mondta a Telexnek, hogy éppen órát ment tartani, amikor az igazgató felhívta, hogy menjen be az irodájába. Az irodában pedig ott ültek a tankerület munkatársai, akik közölték, hogy ők csak végrehajtók, nem kommentálnak semmit, majd átadták a papírt, amin az állt, megszüntetik a közalkalmazott jogviszonyomat”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem volt más választásuk

Az iskola vezetése azt mondta neki, hogy nem volt más választásuk. „Dehogynem volt, az, ha nem írják alá. Az én lelkiismeretem tiszta, én nyugodtan nézek tükörbe, remélem, hogy ők is” – tette hozzá.

30 évet tanít

„Harminc éve dolgozom a közoktatásban, igaz, hogy nem vagyok csúcstanár, de voltak sikereim és sikeres tanítványaim. Ha ettől lesz jobb a közoktatás, hogy Palya Tamás hétfőtől nem dolgozik, akkor ám legyen” – mondta az elbocsájtott pedagógus.

Munkaügyi pert fontolgat

Palya Tamás munkaügyi pert fontolgat és azt tervezi, hogy magántanárként folytatja pályáját. Osztályával épp az érettségire és a szalagavatóra készült.

4-5 tanárt rúghattak ki

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom tagja és a Kölcsey gimnázium tanára is kapott egy levelet, de ő pénteken nem volt bent az iskolában, így nem tudja, mi van pontosan a levélben. Úgy tudja, 4 vagy 5 pedagógust rúgtak ki azonnali hatállyal a gimnáziumból. és 1-2 embert pedig figyelmeztetettek.

Megszólalt a Klikk

„A Belügyminisztérium kezdetektől fogva nyilvánvalóvá tette, hogy miközben minden munkavallalónak joga van a jogszerű sztrájkban való részvételhez, a törvénytelen munkabeszüntetés nem támogatható. Minden olyan munkavállaló, aki korábban törvénytelen munkabeszüntetésben vett részt, írásbeli figyelmeztetést kapott. Azok esetében, akik jogszerűtlen cselekedetüket ennek ellenére azóta többször megismételték, a munkáltató élt a rendkívüli felmentés jogával – írta a 444.hu-nak Klebeslberg Központ.

Budakalászon és Budaörsön is sztrájkoltak

A budakalászi Szentistvántelepi Általános Iskola öt pedagógusa is szeptemberben csatlakozott a polgári engedetlenséghez. Ők három napig nem vették fel a munkát. A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium 33 tanára sem vette fel a munkát.

Megalázóan alacsony fizetések

„Az oktatási rendszerünk számos problémája közül a legégetőbb jelenleg, az oktatásban dolgozók megalázóan alacsony fizetése, ami napról napra egyre kevesebbet ér. Ennek következtében tehetséges, inspiráló kollégák tucatjai hagyják el a pályát, akiket ilyen körülmények között végképp lehetetlen pótolni – ez a közoktatás minőségének további rohamos romlásához, a diákok és tanárok közösségeinek gyengüléséhez vezet” – írták a sztrájkoló tanárok a budaörsi gimnázium Facebook oldalán.

Adják vissza a sztrájkhoz való jogot

„Követeljük a kormánytól, hogy teljesítsék a pedagógus szakszervezetek követeléseit és adják vissza a sztrájkhoz való alkotmányos jogunkat! Amennyiben nem teljesülnek követeléseink, rendszeresen fogunk a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlni, mert felelősséggel tartozunk a ránk bízott diákok jövőjéért” – írja az ország egyik legjobb gimnáziumának tanári kara. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kölcsey Ferenc Gimnázium – Forrás: Google Streetview