A bíróságon találkozott újra egykori szerelmével Kozso. A zenész még 2015-ben 10 millió forintot kért kölcsön szerelmétől, akinek azt ígérte, hogy nyit egy hostelt és abban tulajdonjoga lesz a nőnek is. Miután átadta a kölcsönt Ágnes, Kozso a hívásaira nem reagált, üzeneteire nem válaszolt. A nő ezután fordult ügyvédhez.

10 milliót kért kölcsön

A bíróságon nézett szembe egymással Kozso és egykori kedvese, B. Ágnes. A zenésznek súlyos vádakkal kell szembenéznie, ugyanis az ügyészségi iratok szerint Kozso korábban 10 millió forintot kért kölcsön egykori kedvesétől. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Hostelre kért kölcsön

A zenészt azt mondta a nőnek, hogy egy bárt és egy hostelt szeretne létrehozni a belvárosban, ehhez viszont pénzre van szüksége. Ágnes egyébként korábban Kozso alkalmazottja volt a 6. kerületi teaházban.

Nem tudta, mi lett a pénzzel

A nő több részletben 10 millió forintot adott zenész szerelmének. Ebben az időszakban Ágnes éppen külföldön tartózkodott, és miután odaadta a pénzt Koszonak, nem tudott kapcsolatba lépni vele, így azt sem tudta, hogy a befektetett pénzének mi a sorsa.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem tulajdonosként szerepelt a szerződésben

„Miután átadtam neki az utolsó részletet, nem tudtam vele kommunikálni. Én akkor külföldön éltem, ha írtam neki, nem válaszolt, ha hívtam, nem vette fel a telefont. Ekkor jelentek meg a hírek, hogy a teaházában kétes dolgok történnek, valamint egy olyan szerződést adott nekem, amiben én csak ügyvezető lettem volna, szó sem volt tulajdoni részről. Ezért is bontottam fel a megállapodást, majd visszakértem az összeget. Azt mondta, most nincs pénze, ezért nem tudja megadni” – mondta Ágnes a bíróságon.

Tavaly kapta vissza a pénzt

A nő ezután fordult ügyvédhez, sőt, még egy követeléskezelő céget is megkért, hogy visszaszerezze 10 millió forintját, amelyet a zenész végül tavaly júniusban az utolsó fillérig meg is térített számára.

Szembesítették Kozsoval

„A szerelmem voltál, bíztam benned”– mondta a bíróságon Kozsonak a nő.  A zenész viszont sajnálja, hogy korábbi szerelmesekként most ellenfelekként néztek egymás szemébe a bíróságon.

Kozso nem érti

„Nem értem, ő egy olyan kedves lány. Hogyan jutottunk idáig? Jó volt köztünk minden, most pedig itt vagyunk a bíróságon. Ennek semmi értelme. Én sosem csaptam be őt, és szerettük egymást, nem jó, hogy itt kell lennünk” – mondta a Blikknek Kozso.

Áramlopási ügy

Kozso áram- és gázlopási ügye is 2016-ban indult. „Akkor vettem át az üzlet vezetését, amikor Kozso Amerikában volt, hívott, hogy az elődömben nem bízik, mert beengedte a gázóra-leolvasót… Barátként segítettem őt a hat évvel ezelőtti agyműtétje után. Én hordtam orvoshoz, tanítottam beszélni, tartottam benne a lelket. Ezért kért meg, hogy eleinte csak felügyeljem, hogy rendben menjenek a dolgok a teázóban, később pedig, hogy vezessem is az üzletet” – monda 2020-ban a zenész egykori barátja a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Pár ezer forint volt a villanyszámla

A 6. kerületi teázó egykori üzletvezetőnek az lett gyanús, hogy a háromszintes vendéglátóegységben lévő sok elektromos berendezés ellenére néhány ezer forintos villanyszámlák érkeznek.

Áramütés érte az alkalmazottakat

Állítja, az alkalmazottakat néha apróbb áramütés is érte, villanyszerelőt hívott, aki szerint „tákolva” voltak a vezetékek, ám Kozso megtiltotta, hogy bárkit beengedjenek abba a zárt helyiségbe, ahol a mérőóra található.

Visszafelé pörgött az óra

Állítólag az alkalmazottakat többször is érte áramütés, Kozso azt is megtiltotta, hogy bárki bemenjen abba a helységbe, ahol a villanyóra van. Később az alkalmazottak rájöttek, hogy a mérő visszafelé pörög. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

1,7 millió forintos kárt okozott

Az ügyészségi irat szerint a vádlott az irányítása alatt üzemeltetett vendéglátóipari egységben a hitelesített villamos fogyasztásmérő órát ismeretlen személy közreműködésével befolyásolta. Mindezzel 1,7 millió forint kárt okozott a szolgáltatónak. Az ügyészség a vádlottat nagyobb értékre elkövetett lopással és felbujtóként elkövetett bélyeghamisítással vádolja.

Kiemelt kép: Kozso