Külön nyomozócsoport vizsgálja a hétfői terézvárosi házomlás ügyét, amelyben súlyosan megsérült az Operattszínház balett-táncosa. Továbbra is foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt zajlik a nyomozás.
Négy sérült a tetőomlásban
Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, négyen sérültek meg a hétfői tetőomlásban, ami az Ó utca és Jókai utca sarkán történt. Az Operettszínház balett balerinája a súlyos sérült, teljesen betemette a törmelék, őt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, akár le is bénulhat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kihallgatták az építésen dolgozókat
Már 31 tanút hallgattak ki: 23-an az építkezésen dolgozók közül kerültek ki, a többi tanú között pedig két sérült is van.
Szakértők segítik a nyomozást
A rendőrség építész-statikus és orvosszakértő bevonásával vizsgálja az ügyet.
Senki nem mehet vissza a házba
A Jókai utca 1. szám alatti épületet a lakóknak el kellett hagyniuk. A kerületi rendőrök „élőerővel” is biztosítják, hogy senki ne menjen vissza a házba. A VI. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Imalánc a balerina gyógyulásáért
A Budapesti Operettszínház Kiss-B. Atilla főigazgató kérésére imaláncot indított, amelynek során minden nap a hallgatókkal együtt egy emberként imádkozunk kollégánk, fiatal táncművészünk gyógyulásáért. Kérjük, és köszönjük szépen kedves nézőink csatlakozását az imalánchoz! – írták a közleményükben.
Látványterven a luxuslakások

Többmilliós négyzetméterár
Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon írtunk róla, épületben luxuslakásokat alakítanak ki, van olyan, amit 400 millió forintért árulnak. Az eladásra kínált 70-180 négyzetméter alapterületű egyszintes, belső kétszintes, illetve háromszintes luxuslakások nagyméretű tetőterasszal, télikerttel is rendelkeznek, négyzetméteráruk 2,2-2,3 millió forint körül alakul – írta a Portfolio.
Full luxus
A hirdetés szövege szerint az új lakások a luxus minden elemével rendelkeznek, míg a világörökség részét képező, 1895-96-ban Petschacher Gusztáv tervei alapján épült eklektikus épület őrzi a régi hangulatot, amely az építés során felújított homlokzattal hangsúlyossá válik.
Többen segítséget kértek
A VI. kerületi házomlásban érintett épület húsz lakója kérte az elhelyezését az önkormányzattól – közölte a terezvaros.hu. Azt írták, Soproni Tamás polgármester intézkedése értelmében azok a családok, akik igénylik, szállást kaphatnak az önkormányzat költségén.
Szállodában helyezték el őket
Az önkormányzat két szállodában foglalt le a számukra szobákat. Eddig húsz lakó nem tudta az átmeneti lakhatást rokonoknál, vagy más módon megoldani.
Kutyákkal keresték a sérülteket
A rendőrség azt közölte, hogy a balesetnek továbbra is négy sérültje van: három ember könnyebben, egy életveszélyesen sérült meg. A tűzoltók keresőkutyákkal vizsgálták át a romokat, amelyek alatt nem találtak embereket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Jókai utcai épület