Szenteste napján, december 24-én történt a baleset Tatabányán a Szent Borbála és a Szende Lajos utca kereszteződésében. A mentőautó az ütközéstől az oldalára borult. Tűzoltókat és mentőket riasztottak a helyszínre. A mentős nem adott elsőbbséget a szabályosan haladó autónak. A KRESZ szerint a szirénázó mentőnek akkor is elsőbbsége van, ha piroson megy át – vagy nem teljesen így van? A cikkünkből ez is kiderül.

Tilos jelzésen ment át a mentő

December 24-én délelőtt 11-kor Tatabányán a Szent Borbála úton hajtott egy mentő, szirénázott és kékvillogót használt. A sofőrön kívül egy kollégája volt még az autóban. A szirénázó jármű a kereszteződésnél áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol a belső sávban szeretett volna áthajtani a kereszteződésen a Szende Lajos utcánál. Itt azonban számára tilos jelzés volt, amelyen saját felelősségére hajtott át. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Nem állt meg az autó a mentőnek

Hiába a megkülönböztető jelzés, ha a mentő sofőrje látja, hogy nem engedik el, fékeznie kell. Itt az történt, hogy a mentős nem adta meg az elsőbbséget a neki bal oldalról, zöld jelzés alatt áthaladni kívánó, a Szende Lajos utca felől érkező személyautónak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Mentőautóba csapódott

A gépjármű az előtte elhaladó mentőautó bal hátsó részének ütközött, ami ettől felborult, a személykocsi pedig megpördült. Szerencsére a járművekben utazók csak könnyebb sérülést szenvedtek.

Mentő sofőrje a felelős

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a baleset bekövetkeztéért a mentőautó sofőrjét terheli a felelősség, mert piroson hajtott át és nem győződött meg arról, hogy megadják részére az elsőbbséget.

Most akkor mikor van elsőbbséget a szirénázó mentőnek?

Amikor a mentők megkülönböztető fény- és hangjelzést használnak, elsőbbségük van, még akkor is, ha piros jelzésen, záróvonalon vagy egyébként tiltott módon haladnak át. A KRESZ egyértelmű: az ilyen jelzést használó megkülönböztetett jármű részére minden közlekedő köteles elsőbbséget adni, és szükség esetén megállni vagy lehúzódni, függetlenül attól, hogy neki éppen zöld lámpája van. Fontos azonban, hogy ez nem korlátlan jog: a mentő sofőrje is köteles a körülményekhez képest fokozott óvatossággal közlekedni, de a felelősség a többi közlekedőn is ott van, mert az életmentés elsőbbséget élvez minden más közlekedési szabállyal szemben. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép forrása: TV2