Sohasem szabad feladni. Ez a legfontosabb üzenete Pantali Gábor történetének, aki végre, ráadásul húsvétkor, megtalálta a helyét
Pár éve meghaltak a szülei
Pantali Gábor élete akkor vált bizonytalanná, amikor elvesztette a szüleit. Ezzel együtt a biztos lakhatását is. Az amúgy is látássérült fiatalember nehezen találta meg a helyét a számára szürke világban. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Vasúti híd alá költözött
Több fizetős, majd ingyenes szálláson is lakott, de úgy érezte, nincs biztonságban. Nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt, de Hüvösvölgyi Kisvasút hídja alá költözött. Négy évig élt ott, hóban, fagyban, hidegben is.
Nagykovácsiban figyeltek fel rá
Sokan ismerték, hiszen azon a környéken dolgozott és próbált pár forintot összeszedni. Sok jótevője közül, az egyik, Orbán Eszter nyilatkozott a Ripostnak.
Egész Nagykovácsi feljárt hozzá etetni
„Mindannyian láttuk a posztot az interneten, amelyben beszámoltak Gábor helyzetéről, egész Nagykovácsi elkezdett feljárni hozzá és etetni őt. Úgy terjedt a híre, hogy ő a mosolygós, dolgozó fiatalember.”
Lett albérlete, lett lakcímkártyája
„Karácsonykor voltak, akik félreálltak kocsival a hídnál és egy kis szaloncukrot vittek Gábornak, aztán a két ünnep között valaki felajánlott neki egy lakókocsit a lángosossal szemben. Ott élt egy rövid ideig, illetve segített az ottani munkákban. Ezután következett a faház és most az albérlet. Ez azért fontos, mert így lesz lakcímkártyája Gábornak, és ezután az önkormányzat is tud majd segíteni neki.” – tette hozzá Orbán Eszter.
Szorgalmasan dolgozott
A lap megtalálta Gábort, éppen munka közben. Elmesélte, sorsa akkor vett pozitív fordulatot, amikor valaki megosztott róla egy képet a közösségi oldalon. Így egyre többen ismerték meg a szomorú sorsát.
Négy évig élt a híd alatt
„Négy évig éltem a híd alatt, arra azonban sosem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire felkarolnak majd engem az emberek. Még most is elérzékenyülök, ha arra gondolok, hogy mennyi kedves ember lakik Nagykovácsiban. Jó érzés volt ezt átélni. Úgy gondolom, hogy biztos nem segítettek volna, hogyha nem törődtem volna semmivel és ittam volna, vagy drogoztam volna. De látták, hogy tisztán tartom a környezetemet, dolgozni akarok és rendezett ember vagyok.” – írta cikkében a Ripost.
Lakókocsi, faház, albérlet
A közösség, de inkább az emberi törődés ereje az, ami segített Gáboron. És persze ő, saját maga, aki egy pillanatig sem hitte, hogy el van veszve ebben a világban. Hitte, hogy így nem érhet véget egy élet. Lakást és munkát kapott, él is vele. Aki ennyire hisz abban, hogy a legszörnyűbb helyzetekből is képes felállni, az meg is érdemli a segítséget.
Üzent a hajléktalan társainak is
„A célomat én már elértem! A többi hajléktalantársamnak azt üzenem, hogy soha ne adják fel, legyen bennük kitartás, és ők is elérhetnek ide. Én nem ittam, nem is drogoztam, kitartottam, és így sikerült is a célomat elérnem. Nagyon hálás vagyok minden egyes embernek, aki segített nekem talpra állni.”
Felmérhetetlen, hogy mennyi a hajléktalan Budapesten
Országosan meg aztán végképp. Sokan a munkájuk, családi okok, vagy éppen az életvitelük miatt szorulnak az utcára. Sok munkásszálló és menhely is zárt be az utóbbi időben, ami nem segíti az utcán rekedt emberek sorsát. Az önkormányzati bérlakás továbbra is csak álom, saját otthonról már nem is álmodnak, a piaci alapon kivehető albérletek pedig vagy túl drágák vagy nekik nem adják ki ezeket, mert nem tudják kifizetni a 2-3 havi kauciót. Családok átmeneti otthonából nagyon kevés van az országban.
