Lebontják és máshol állítják fel azt az óriáskereket, amelyet engedély nélkül épített egy magánvállalkozó a Velencei- tó partján.
A BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt arról, hogy egy óriáskereket építettek fel a múlt héten a Velencei-tó partján. A város polgármestere, Gerhárd Ákos egy azóta eltűnt Facebook-bejegyzésben néhány napja viszont arról írt, a helyhatóság előzetesen nem tudott a szerkezet kiépítéséről.
Gerhárd azt írta, hogy nem volt birtokukban az óriáskerék létesítésével és működtetésével kapcsolatban semmilyen dokumentum, ezért arra kérték az üzemeltetőt, hogy péntekig bontsa le.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A kereket felállító, illetve a Velencei Korzót üzemeltető cég később közölte, hogy érvényes szerződésük és megfelelő engedélyük is volt arra, hogy felépítsék az óriáskereket. Az Indexnek nyilatkozó Tonté László, a kerék tulajdonosa elmondta, ők még télen megkeresték az önkormányzatot az engedélyeztetés miatt, de akkor azt az információt kapták, hogy a területet bérlő céget kell ezzel keresniük. A lap szerint a vitát elsősorban az okozta, hogy építménynek minősül-e egy óriáskerék, és vonatkozik-e rá az a rendelkezés, amely megtiltja a vízpart mellett az 5 méternél magasabb építményeket.
Mostanra viszont úgy tűnik a városvezetésnek és az óriáskereket építő cégnek sikerült megegyeznie arról, hova épüljön fel az acélszerkezet.
Gerhárd Ákos szombaton egy, a Facebookon közzétett bejegyzésben azt írta, „az óriáskerék ügyben érintett felek közös és egymás jogait tiszteletben tartó megegyezésre jutottak, amelynek eredményeképpen a június 5-én Velencére érkezett óriáskerék a Korzó területének egy a tóparttól távolabb eső részére települ át”.
Kiemelt kép: óriáskerék a Velencei-tó partján – Forrás: Facebook/Velence Hivatalos Oldala

