A Monori Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 16 éves nagykátai fiú ellen.

A 16 éves fiú 2018. augusztus 2-án 13 óra 40 perc körül az ecseri vasútállomás területén megszólította a sértettet, akitől pénzt kért és azzal fenyegette, hogy megveri. A fiú a fenyegetés hatására a pénzt odaadta a támadónak, majd elszaladt. Ezt követően bejelentést tett a rendőrségre –írja a Police.hu.

A maglódi rendőrök a kapott személyleírás alapján egy órán belül azonosították és a vasútállomás területén elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A rendőrök a fiatalkorút a Monori Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2018. augusztus 5-én elrendelt.

Kiemelt kép: ecseri vasútállomás, forrás: Police.hu

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!