A Lengyel Köztársaság parancsnoki keresztjével tüntették ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettest a budapesti lengyel nagykövetségen kedden, értesült az MTI. A budapesti lengyel nagykövet szerint Semjén Zsolt az egyik legkiválóbb magyar politikus.
Kitüntették
Andrzej Duda lengyel elnök elismerésben részesítette Semjén Zsoltot. A kitüntetést Jerzy Snopek budapesti lengyel nagykövet adta át. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nagy hatással volt rá Szent II. János Pál
A miniszterelnök-helyettes az eseményen elmondta, hogy alapvetően Szent II. János Pál inspirációjára ment teológiára. Azt is elárulta, a lengyel pápa életszentsége és világpolitikai szerepvállalása is hatott rá.
Ezért hálás a volt pápának
Semjén Zsolt megítélése szerint spirituálisan és szellemileg is Szent II. János Pálnak köszönhető, hogy véget ért a szovjet megszállás, hogy véget ért a szovjet megszállás, hogy „megszabadultunk a bolsevizmustól”, hogy „megmaradtunk kereszténynek” Közép-Európában.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Állami kitüntetést kapott
Ő a legkiválóbb
Az eseményen Jerzy Snopek kijelentette, hogy Semjén Zsolt az egyik legkiválóbb magyar politikus. Szerinte a KDNP elnöke köztudottan a lengyelek nagy barátja.
Karikó Katalint is kitüntették
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a világhíres biokémikus az életműve elismeréseként kapta meg a legrangosabb magyar egészségügyi kitüntetést, a Semmelweis-díjat. Karikó Katalinnak Kásler Miklós adta át a rangos kitüntetést.
Ezt mondta neki Kásler
Az emberi erőforrások minisztere a Facebook-oldalán jelentette be a nagy hírt, bejegyzésében pedig azt írta: “Semmelweis és Kati munkássága között fontos párhuzam van”.
Mindketten hittek magukban
Kijelentését azzal magyarázta Kásler, hogy szerinte mindketten hittek a felvetésükben, és a rengeteg nehézség ellenére is gyakorolták a hivatásukat és folytatták a munkát. Végül pedig az idő és a tények őket igazolták.
Megérdemelné a Nobel-díjat is
Kásler Miklós szívből gratulált a kutatóbiológusnak az eredményeiért és a fontos munkájáért. A miniszter bízik benne, hogy a Nobel-díj-bizottság is meghozza majd a tudományos eredményhez méltó döntést.
Folytatja a munkásságát
Karikó Katalin nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy átvehette a rangos díjat. Elmondta, hogy folytatni fogja a munkáját, mert szükség van arra, hogy más betegségekre is megtalálják a gyógymódot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Semjén Zsolt kitüntetése – Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt