Nemrég hatalmas botrány tört ki a Vígszínházban azt követően, hogy csúnyán nekiment főnökének, Rudolf Péternek Wunderlich József. A színész azt állította, hogy a színház nem veszi komolyan a járványkezelést, illetve arról is Facebook oldalán, hogy az egyik színésztől azért vették el a szerepét, mert nem volt hajlandó vetkőzni. Ezután munkáltatója felfüggesztette Wunderlich Józsefet és belső vizsgálat indult.
Súlyos vádak
Mint megírtuk a Vígszínház színésze néhány héttel ezelőtt súlyos vádakat fogalmazott meg Rudolf Péterrel szemben. Először azt állította, hogy a színház vezetése nem kezeli megfelelően a járványügyt. Pár óra múlva pedig azzal állt elő, hogy egy fiatal színésznőt azért aláztak meg, majd vették el tőle a szerepet, mert nem volt hajlandó levetkőzni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Hanyag járványkezelés
Wunderlich József egy hosszú Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy szerinte az intézményben a terjedő koronavírus-járvány ellenére nem figyelnek eléggé az ott dolgozók egészségére. A színész azt írta, kérték a színháztól, hogy legalább hetente teszteljék azokat a művészeket, dolgozókat, akiknek az adott héten maszk nélkül kell érintkezniük esténként. „A színház válasza: folyik el a lé”.
Hirdetés
Nem akart Halász Judittal játszani
A színész állítása szerint azt is kérte, hogy „a 11. napomon, frissen szabadulva a karanténból ne küldjenek be Bella Figurát játszani Halász Judittal, mert féltem őt, maszk nélkül kell vele folyamatosan érintkeznem. A feleségem pozitív, a gyerekeim is elkapták. A válasz: letelt a 10 nap, nincs kontaktkutatás, ha nincsenek tüneteim, bemehetek (értsd: be kell mennem), jogilag ez rendben van, én már nem vagyok fertőző.”
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Újabb vád a színházzal szemben
Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója tételesen tagadta a színész állításait, aki aztán egy újabb bombát robbantott, azt állítva, egy fiatal színésznőt azért aláztak meg, majd vették el tőle a szerepet, mert nem volt hajlandó levetkőzni.
Felfüggesztették a színészt
Ezután a teátrum úgy döntött, hogy felfüggesztik a színészt és kivizsgálják a történteket. Az ügy most zárult le, a Vígszínház pedig közleménybe tudatta mi lett ennek az eredménye.
Visszakapta szerepeit
„Wunderlich József korábbi, a Vígszínházzal kapcsolatos bejegyzései kapcsán a belső vizsgálat lezajlott. A színművész bocsánatot kért kollégáitól, az egész társulattól és a színháztól, amit a vezetőség elfogad. A munkáltatói döntés értelmében Wunderlich József december 27-én tér vissza a színpadra, a Lóvátett lovagok című előadásban.Bízunk benne, hogy a Vígszínház és közössége megtartó erő tud lenni ebben a helyzetben is”- írták a közleményben.
Pécsről jött a Vígszínházba
Wunderlich Józsefet néhány évvel ezelőtt Eszenyi Enikő csábította el a pécsi színházból a Vigszínházban. A korábbi igazgató alatt a színész főszerepeket kapott az intézményben. Ő játssza például a Pál utcai fiúkban Bokát. A darab évek óta nagy sikerrel megy.
Kiálltak Eszenyi Enikő mellett
Másfél évvel ezelőtt, amikor a Vígszínház társulata fellázadt Eszenyi Enikő módszerei ellen, Wunderlich József és felesége Bata Kata, aki szintén a Vígszínház tagja, azt írták a Facebookon, hogy ők semmilyen verbális erőszakot nem tapasztalnak az intézmény falain belül. Másnap azonban bocsánatot kértek azoktól a kollégáktól, akiket abuzus ért.
Többen visszatértek a színházba
A botrány után Eszenyi Enikő visszavonta színházigazgatói pályázatát és Rudolf Pétert nevezték ki az intézmény élére. Azóta több színész visszatért a színházba, nyilvánosan senki nem panaszkodott az új igazgatóra, kivéve most, amikor Wunderlich József egy nap alatt két súlyos váddal is nekiment Rudolf Péternek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Wunderlich József-Rudolf Péter