Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa, televíziós személyiség, 88 esztendős volt – tudatta a család az MTI-vel.

Jogi diplomája volt

Pályáját 1957-ben – nemzetközi jogi diplomával – az MTI-ben kezdte, ahol később moszkvai, majd londoni tudósító is volt.

50 éve került az állami televízióhoz

1971-ben került a Magyar Televízióhoz. A Hét című műsor főmunkatársaként ő volt a köztévé első utazó tudósítója.

Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!

 

 

12 nyelven beszélt

23 éven keresztül több mint száz országból, 12 nyelven tárta a nézők elé a nagyvilágot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kiemelkedő politikusokkal készített interjút

A Hétben – amelynek rövid ideig főszerkesztője is volt -, majd a Panoráma című külpolitikai műsorban több ezer interjút és riportot készített, többek között Hailé Szelasszié etióp császárral, Mihály királlyal, az utolsó román uralkodóval, Alexander Dubcekkel, aki a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, majd a prágai tavasz kulcsszereplője volt.

Már eltemették

Sugár Andrást, családja kérésére, szűk körben búcsúztatták.

A napokban hunyt el egy 47 éves tévés

Negyvenhét éves korában elhunyt Gyukity István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hírigazgató-helyettese.

Pécsen kezdet el újságíróskodni

Újságírással egyetemista korában, a Pécsi Campus egyetemi újságnál kezdett foglalkozni 1995-től. Több éven át volt a közéleti, majd a sport rovat vezetője, eközben pedig a Bajai Rádió munkájában is részt vett.

A körzeti híradó szerkesztője volt

Pécsen az Agrárvilág című műsor pécsi felelős szerkesztője, a Körzeti Híradó szerkesztője, illetve a Sétatér társműsorvezetője is volt.

Az új állami tévécsatorna létrehozásában is részt vett

Ezt követően Budapesten a hírháttér műsorok szerkesztőjeként dolgozott, majd részt vett az M1 aktuális csatorna létrehozásában, ahol az elmúlt években műsorvezetői, szerkesztői feladatokat is ellátott hírigazgató-helyettesként.

Fotó: Fortepan/Krantz Károly