A kínai Sinopharm-vakcinák beadását követően kialakuló ellenanyagszint mértéke akár a több százszorosa is lehet annak, mint amit egy átfertőzöttséggel megszerezhetünk, ezért nincs szükség a kínai oltóanyag harmadik dózisának felvételére – mondta Merkely Béla professzor.
Termelődik ellenanyag a szervezetben
„A Semmelweis Egyetemen még nem találtunk olyan kínai vakcinával beoltott személyt, akinek ne lett volna pozitív, a tüskefehérjével ellenes antitestje két dózis beadását követően, tehát minden esetben kimutatható ellenanyagot detektáltunk” – nyilatkozta Merkely Béla a Magyar Nemzetnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Erős immunválasz
A Semmelweis Egyetem rektora hangsúlyozta: tapasztalatai szerint minden oltás sokkal erősebb immunválaszt vált ki, mint maga a megbetegedés, ez pedig a kínai oltóanyag esetében is igaz. EZT IS OLVASD EL: Mennyire hatékony a kínai vakcina? Sváby András is kínait kapott, megmérte van-e ellenanyag a szervezetében
Megfelelő hatékonyság
Az egyetemen végzett laboratóriumi mérési eredmények (SARS-COV-2-IgG Spike1 Roche antitest) a Sinopharm-vakcinák beadását követően akár többszázszoros ellenanyagszintet mutattak az átfertőzöttségnél tapasztalt értékhez képest, de a legalacsonyabb érték is az átfertőzöttség hatására kialakuló ellenanyagszintnek felelt meg – magyarázta a professzor.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Elbizonytalanítják az embereket
A Semmelweis Egyetem rektora továbbá hangsúlyozta: egyes médiumok és a social media felületek sajnálatos módon néha elbizonytalanítják az embereket egyes vakcinákkal kapcsolatban.
Vakcinák előnyei
Leggyakrabban az AstraZeneca és a Sinopharm oltásokat veszik célba, amelynek következtében az emberek megfeledkeznek ezen vakcinák előnyeiről – mondta a professzor.
Teljes spektrumban véd
Merkely Béla kiemelte, hogy a kínai vakcinának a legenyhébb az oltási reakciója, és mivel teljes elölt vírust tartalmaz a kínai vakcina a vírus fehérjének teljes spektrumában véd. Ami azt jelenti, hogy a különböző vírusvariánsok ellen a Sinopharm képes megadni a legszélesebb immunitást.
Harmadik oltás
Arra a kérdésre, hogy szükséges lesz-e egy harmadik oltás felvétele azok számára, akiket a kínai oltóanyaggal oltottak be, Merkely Béla elmondta: jelenleg sem a Sinopharm, sem a Pfizer esetében nincs szükség az oltóanyag harmadik dózisának felvételére, sőt véleménye szerint erre a lépésre a közeljövőben biztosan nem kerül sor.
Védettség és ellenanyagszint
A szakember végül leszögezte, hogy nincs egyenes arányosság a védettség és az ellenanyagszint között, hangsúlyozva, hogy azon beoltott személyek esetében is kialakul a védettség, akiknél a vakcinák felvételét követően alacsonyabb ellenanyagszint kerül kimutatásra. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Tanulságos cikkek:
- A koronavírusból felgyógyult kőbányai polgármester többször veszélyben érezte az életét, egy hideg kézről beszélt, amely elragadta volna
- „Megmerevedett a testem a láztól” – A koronavírus-szenvedésről beszélt a rádiós műsorvezető Vadon Jani
- Koronavírus: „Belső láz égetett, azt sem tudtam, merre van az előre” – Gömöri Zsolt, az Edda billentyűse döbbenetes dolgokat mesélt a kórházból
Kiemelt kép: Merkely Béla – Forrás: semmelweis.hu