Lázár János és Karácsony Gergely végre egyetért valamiben! A miniszter ingyenessé tenné a tömegközlekedést az egész országban a 14 éven aluliaknak, a főpolgármester pedig üdvözölte az elképzelést és kiemelte: a fővárosban ez a modell már évek óta kitűnően működik. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy a bevételcsökkenést és az infláció miatt növekvő kiadásokat a fenntartónak kompenzálnia kell.

Ingyenes tömegközlekedés

Teljes egészében ingyenessé tennék Magyarországon a 14 év alattiak utazását tömegközlekedéssel – jelentette be Lázár János egy klubrendezvényen. Az építési és közlekedési miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Nagyvállalati Klubjában tartott majdnem kétórás beszédet csaknem ötven fővárosi vállalat menedzsere és vezetője előtt. . A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az ország- és vármegyebérletek sikere

Lázár János arról nem beszélt, hogy erről megszületett-e már a kormánydöntés. A miniszer akkor hozta szóba a tervet, amikor a közlekedés területről számolt be a jelenlévőknek. Azt mondta, hogy az ország- és vármegyebérletek megjelenésével soha annyian nem használták a MÁV és Volán hálózatát, mint 2023-ban.

Új bérletesek jelentek meg

A miniszter szerint mintegy 50-100 ezer olyan új bérletes jelent meg, akik eddig nem használták a közösségi közlekedést. Megjegyezte, hogy ebben a 600 forintos literenkénti üzemanyagár és az utakon tapasztalható dugók is közrejátszottak, de a fő oka a rendkívül olcsó bérlet: összesen már több mint 3,6 millió ország- és vármegyebérletet értékesítettek, számolt be az eseményről  Világgazdaság.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Reagált a főpolgármester

„A választási programomban vállaltam, és 2021-ben meg is valósítottuk: 14 éves kor alatt ingyenes a közösségi közlekedés Budapesten. Ez a lépés egyaránt szolgálja a zöld és az igazságos Budapest elérését” – emlékeztetett rá Karácsony Gergely főpolgármester keddi Facebook-bejegyzésében.

Mentesíteni a rászorulókat

„Ez egyrészt erősíti azt az elvet, hogy a közösségi közlekedés egy alapvető közszolgáltatás, amit minél szélesebb körben kell elérhetővé tenni, és alapvetően közpénzből kell finanszírozni. Másrészt a fizetési kötelezettség alól először azokat kell mentesíteni, akik számára az valóban súlyos terhet jelent: mint például a többgyerekes családok vagy az álláskeresők, akik szintén ingyen utazhatnak Budapesten” – folytatódott a poszt.

Budapesten működő modell

„A megfizethető megyei bérletek bevezetése a helyközi közlekedésben nagyszerű lépés volt a kormány részéről. A minap a közlekedési miniszter a 14 éves korig tartó ingyenesség felvetésével tulajdonképpen a fővárosban működő modell teljes átvételére tett javaslatot. Csak egyetérteni tudok” – fogalmazott a főpolgármester.

Kompenzálni kell

„Az más kérdés, hogy a szociális kedvezmények miatti bevételcsökkenést, és az infláció miatt növekvő kiadásokat a fenntartónak kompenzálnia kell. Mi ezt a fővárosban megtettük, pedig majd belegebedünk. Az állam ezt nem tette meg, ami súlyos állapotokat idézett elő a MÁV-nál és a Volánbusznál. Önmagában az keveset ér, ha a közösségi közlekedés megfizethető, jónak is kell lennie. Érdemes ebben is Budapestet követni!” – zárult Karácsony Gergely bejegyzése.

A MOL Bubit is szeretik

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy szeptemberben újabb rekordot döntött a MOL Bubi: volt olyan nap, hogy 18 ezer alkalommal ültek fel valamelyik zöld közbringára, a hónapban összesen közel félmillió utazás történt. A BKK kutatásából kiderült, hogy mit gondolnak a felhasználók a budapesti közbringa-rendszerről, és miért választják utazásaikhoz.

Kellemes és szórakoztató

Az egészségesebb életmód támogatása miatt (81%) választják a legtöbben a MOL Bubit más közlekedési eszközök helyett, de a gyorsaság (79%) és az is fontos a felmérésben résztvevők számára, hogy kellemesebbnek, szórakoztatóbbnak érzik közbringával utazni, mint autóval vagy más módon. Ráadásul elkerülhetik a tömeget (58%), és anyagilag is jól járnak (49%) a használatával. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely és Lázár János. Fotó: BPK