Vasút-villamos-metró hármas csomópontot építene a kormány az évek óta rossz állapotban lévő Rákosrendező vasútállomás helyére, és kivinnék a kisföldalattit a körvasútig – derül ki egy nem nyilvános dokumentumból. Az anyag szerint összekötnék a zuglói és az angyalföldi villamosvonalakat, és új bringás hidat építenének a Rákosrendező fölé. Mindez akkor valósulna meg, ha vele párhuzamosan megépülne a területre tervezett, legalább 5 milliárd dolláros új városnegyed is.

250 méteres budapesti felhőkarcoló

A BudaPestkörnyéke.hu számolt be arról, hogy óriási új felhőkarcolót kaphat Budapest. A 250 méter magas toronyház a Hősök tere mögött épülhet meg, az M3 bevezetőnél, a Rákosrendező pályaudvar helyén. Az eddig nem hasznosított állami területet már évekkel ezelőtt kinézték maguknak az ingatlanosok, most a QSquare értesülései szerint egy dubaji milliárdos ingatlanbefestető tárgyal erről a magyar kormánnyal. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Dubaji cég építheti

A Budapest-felhőkarcoló projektet azért is érdemes komolyan venni, mert az a dubaji üzletember tárgyal róla, amely a világ legmagasabb épületét, a 828 méter magas dubaji Burdzs Kalifát is építtette. Mohamed Alabbar cégével már biztosan találkoztak azok, akik jártak Dubajban, hiszen az Emaar Properties cég neve szinte mindenhol előkerül a városban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Rákosrendezőn épülhet

Nagy kérdés, miért Rákosrendező területe lett a befutó? A válasz egyszerű: nagyon közel van a belvároshoz, közvetlenül az M3-as bevezető mellett van, kiváló közlekedési adottságokkal. Ha itt egy új, ráadásul toronyházakból álló városrész épül, akkor az alapvetően fogja átalakítani Budapest városképét. A Hősök tere felől nézve például a szobrok mögött lesz majd az új felhőkarcoló.

300 milliárdos projekt

Több mint 300 milliárd forint értékben négy fontos infrastrukturális projekt megvalósítását vállalná be a kormány, ha tényleg megépülne a Rákosrendező területére tervezett „mini-Dubaj”. A projektek között nincsen nagy újdonság, a kormány most részben azokat a terveket porolta le, amelyeket évekkel ezelőtt még a Vitézy Dávid és Fürjes Balázs vezette Budapesti Fejlesztési Központ dolgozott ki.

Fontos felüljáró épülne

A Rákosrendezőhöz tervezett egyik legfontosabb beruházás a 13. kerületi Szegedi utat és a 14. kerületi Nagy Lajos király útját összekötő felüljáró megépítése lenne. A két, egyenként százezer főnél népesebb kerületet ma a Rákosrendező és a Nyugatiból kivezető vasútvonal hermetikusan választja el egymástól, azokon egyetlen helyen, a Hungária körúton lehet normálisan átkelni. A Szegedi úti felüljáróval a két kerület között nyílna egy második átjárási lehetőség.

Átvezetnék a villamost is

Ezen a felüljárón átvezetnék a ma Zuglóban véget érő villamosvonalakat, amik így a Béke térnél csatlakoznának a 13. kerületi villamosvonalakhoz. Ezzel potenciálisan lehetőség nyílna arra, hogy a zuglói villamosok közvetlenül járjanak akár a Lehel térig, akár az Árpád hídon keresztül Óbudáig.

Új közlekedési csomópont

A tervek szerint a felüljáróval egy teljesen új közlekedési csomópont jönne létre. Az itt átvezetett villamosok ugyanis kapnának egy megállót a hídon, ahonnan néhány lépés sétával lehetne átszállni a híd alatt megálló vonatokra. Szintén át lehetne itt szállni az 1-es metróra, ha azt az itt később részletezett tervek szerint erre hosszabbítanák meg.

Meghosszabbítanák az 1-es metrót

A Szegedi úti felüljáró megépítéséhez szorosan kapcsolódik az 1-es metró, vagyis a kisföldalatti meghosszabbításának terve. A szándék már régóta adott, hogy a vonalat megpróbálják meghosszabbítani a körvasútig, de nem született döntés arról, hogy a két lehetséges nyomvonal közül melyiken, az M3-as autópálya bevezető szakasza mellett vagy a Rákosrendezőn keresztül, a vasútsínek mellett.

Új vasútállomás és vágányrendszer

A „mini-Dubaj”-projekt lényege, hogy a Rákosrendező ma már használaton kívüli rakodási területeit és vágányait felszámolják, és azon a befektető irodákat és lakásokat épít majd. A vasútvonal viszont nem tűnik el teljesen, hiszen itt megy keresztül minden a Nyugatiba induló és oda érkező vonat. Sőt, ha egyszer megépül a Déli és a Nyugati közötti vasúti alagút, akkor ez lesz az ország legfontosabb vasúti korridorja, amin még a mostaninál is jóval több vonat jár majd, írta meg a Telex. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A Rákosrendező vasútállomás felett átívelő, Szegedi úti felüljáró – Forrás: Budapest Fejlesztési Központ