Hamarosan vége a nyárnak, lassan bekényszerülünk a gyerekekkel is a házba a játszótérről. Legalábbis kevesebb időt fogunk kint tölteni, de a friss levegőre természetesen mindig szükség van. Sokaknál az első napok lesznek az óvodában, és vannak, akik már visszatérők lesznek a nyári vakáció után.
Ilyenkor szembesülnek vele sokan, hogy bizony a tavalyi benti lábbeli már nem lesz jó a kicsire, újat kell vásárolni. Akik pedig most kezdik az óvodát, tanácstalanok lehetnek abban a tekintetben, hogy milyen cipő alkalmas a benti tartózkodáshoz.
Ha pedig valamilyen lábprobléma is kialakulóban van a gyermeknél, végképp jól meg kell gondolni, hogy miben lesz odabent egész nap. Most azoknak a szülőknek szeretnénk segítséget nyújtani, akik gyermekének befelé dől a bokája.
Óvodai benti cipő ortopédiai problémák esetén
A Szamos szupinált szandál persze nem való minden kisgyermeknek, ortopédiai szakorvos vagy szakértő javaslata alapján viszont mindenképpen érdemes beszerezni. Ezek a speciális lábbelik hozzájárulnak a csöppségek lábának egészséges fejlődéséhez, főleg akkor, ha lúdtalp van kialakulóban.
A sarokrészük magasított és enyhén kifele döntött, amellyel biztosítva van, hogy az optimális pozícióban maradjon a kicsi lábfeje és a bokája is. A lúdtalp meglehetősen gyakori probléma, a gyártó éppen ezért 18-35-ös méretig biztosít szupinált lábbeliket.
Ezek azonban nem csupán a lábboltozat támogatására hivatottak, hanem minden egyes lépésnél megkönnyítik a mozgás gördülékenységét, ezt pedig a rugalmas talpkialakítással segítik elő. Orvostechnológiai eszközről van ugyan szó, de a kényelemről sem kell lemondani ezekben a cipőkben a gyermekeknek. Sokan azt gondolják, hogy elég egy gumitalpas vászoncipő bentinek, de ez még egészséges lábak esetén is rossz ötlet.
Ha szükséges, mindenhol megfelelő viselet
A jó hír az, hogy természetesen a Szamos szupinált szandál nemcsak az óvodában viselhető, hanem bárhol máshol is – legalábbis melegebb időben. Kimondottan komfortos és praktikus nyári viselet lehet a játszótéren, egy sétához vagy akár otthoni használatra is alkalmas, ha a szakember is javasolja.
A picurcipo.hu kínálatában számos kivitelben található szupinált modell a formatalpas cipők mellett. Nem érdemes a fejlődésben lévő lábakra vásárolt lábbeliken spórolni, mert komoly következményei lehetnek a későbbiekben, ha emiatt ortopédiai problémák alakulnak ki.
Hosszú távú komfortot nyújt
A Szamos szupinált szandálban kiválóan szellőzik a gyermek lába, akár bent a fűtött helyiségben, akár nyáron az udvaron. Stabilan tartja a lábakat, maximális kényelemben és biztonságban lehetnek a csöppségek ezekben a lábbelikben.
A márka termékei kifejezetten strapabíróak és tartósak, bírják a nagyobb igénybevételt is, ami egy gyermeknél jellemző. Gondtalanul tudnak benne rohangálni, önfeledten játszani – akár egész nap. A pontos méretre azonban oda kell figyelni, mert döntő szerepe van abban, hogy valóban alkalmas és biztonságos viselet váljon belőle.
Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a picurcipo.hu oldalt működtető cég.

