Karácsony Gergely, Budapest új főpolgármestere szerdán nemzetközi sajtótájékoztatón a programjáról beszélt. Fontos dolog derült ki az agglomerációban élők számára is.

Azt tegnap már megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon, hogy Karácsony Gergely nem akar lemondani arról az ezermilliárd forintos fejlesztési pénzről, amit egy éve Orbán Viktor ígért meg Tarlós Istvánnak.

Ennek az összegnek az elköltéséről a Budapesti Közfejlesztési Tanács döntött volna. Ezzel kapcsolatban olyan beruházások kerültek szóba, mint a szentendrei és a ráckevei HÉV összekötése, a Déli és a Nyugati Pályaudvar alagúttal történő összekötése és több elővárosi vonal fejlesztése.

Orbán Viktor szerda esti nyilatkozatát az elsők között a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál írta meg. A miniszterelnök elmondta: “Az emberek abban a reményben szavaztak Karácsony Gergelyre, hogy jobban vezesse a fővárost, mint Tarlós István. Nekem meg csak az a dolgom, hogy esélyt kaphasson erre és megadjam az ehhez szükséges feltételeket. Tehát azokat a megállapodásokat, amlyeket Tarlós Istvánnal kötöttem, kötöttünk meg, változatlanul hatályban fogjuk tartani, tehát mindenre számíthat a főváros új vezetése, amit Tarlós István is megkapott a kormánytól.” – mondta a kormányfő.

Budai elővárosi vasúthálózat

A csomagnak eddig nem volt része annak a budai elővárosi vasútvonal-hálózatnak fejlesztése, amelyre egyre nagyobb szükség lenne a az M1-es autópálya és a 10 út között fekvő településeken. Ez nagyjából 60 ezer embert érint, amelyre már érdemes elővárosi vasútvonalat építeni, a támogatói azzal érvelnek, hogy hozzávetőlegesen ennyi embert szolgál ki a ráckevei HÉV-vonal is. Itt a lehetőség ennek újragondolására. Vasútállomást Budakeszire, Pátyra, Telkire, Nagykovácsiba, Zsámbékra és Perbálra.

2013-ban már készült egy tanulmány a terület mellett elhaladó győri fővonalból történő budakeszi leágazás megvalósítására, de végül nem lett ebből semmi, pedig éppen szerda reggel demonstráltak a budakesziek félpályás útlezárással az elviselhetetlen átmenőforgalom, az állandó araszolás miatt.

Több szolgáltatást a város szélére

Karácsony Gergely az agglomerációról és a szélső kerületekről korábban annyit mondott, hogy több szolgáltatást kell helyben kiépíteni, hogy minél kevesebb embernek kelljen ügyintézés vagy vásárlás miatt a belvárosba mennie. Hogy ez pontosan mit jelent a gyakorlatban, még nem tudni.

Behajtási díj Budapestre

Az új főpolgármester a P+R parkolók megvalósításáról és a kötött pályás közlekedés fejlesztéséről is beszélt a szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján. A légszennyezettség kapcsán úgy véli, hogy a Budapestre való behajtási díjat is meg lehet fontolni. Mondják ki a budapestiek, hogy a behajtási díj kérdésében mi legyen, ezért egy népszavazást tart fontosnak ebben a kérdésben – mondta Karácsony, aki hangsúlyozta: nem biztos benne, hogy ebben a ciklusban eljut idáig, de “a behajtási díj nem egy elvetendő gondolat” – írja a Porfolió.

Nagy piros lámpa a város szélén

Ha lesz fővárosi behajtási díj, érvényét vesztheti a nyugat-budai agglomeráció országgyűlési képviselőjének, Csenger Zalán Zsoltnak az a szeptemberi érvelése a Budakeszit az átmenő forgalom elől lezárni akarókkal szemben, hogy azért ne tegyenek hosszan világító piros lámpát a település Budaörs felöli végéhez, a Tescohoz, mert ha ezt más is, például Budapest megtenné nem lenne jó a budakeszieknek sem.

A behajtási díj tulajdonképpen egy nagy piros lámpa lenne Budapest határában. Nem elvetendő ötlet, hiszen Európa számos nagyvárosában bevezették, Londonban például méregdrága és jól működik. A londoni tömegközlekedési hálózat viszont kiváló minőségű, így könnyen megoldható volt az átállás.

Honnét kell majd fizetni?

A dugódíjat a Budapestre autózók nem fogják megúszni, előbb-utóbb bevezetik, hiszen uniós kötelezettséget vállalás van ezzel kapcsolatban. Kérdés, hogy ez a Hungária körúton belüli területet érinti és jelképes lesz, vagy a várostáblától felszámított behajtási díj lesz.

A több fáról több parkról, hétvégén lezárt alsó rakpartokról, csökkentett sebességről beszélő „zöld gondolkodású” városvezetés könnyen bevételi forrást láthat majd az autósokban, hogy befizetéseikből több környezetvédelmi programot finanszírozzanak. Ez így van Európa számos nagyvárosában is.

Ha a budapestieknek népszavazáson kell dönteniük majd arról, hogy a hozzájuk beutózók fizessenek, nehéz elképzelni, hogy erre nemet mondjanak, Ebben az esetben nehéz lesz majd azt mondani Budakeszinek, Dunakeszinek, Szentendrének és sok-sok átmenőforgalomtól terhelt településnek, hogy ne tegyék ugyanezt.

Szabályozás a láthatáron

Az új főpolgármester programjából az olvasható ki, hogy az agglomerációs autósok számát szabályozásokkal csökkenteni fogják. Ha ez megvalósul nagy kihívások elé kerül az agglomerációban élő 900 ezer ember, hiszen a kötöttpályás útvonalak, HÉV és elővárosi vonalak fejlesztéséről jelenleg nem beszél senki. Talán az új főpolgármester nagyobb lehetőséget lát az agglomerációban, mint az elődei.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely – MTI Fotó/Mónus Márton