A defekt soha nem jön jókor: elég egy éles kavics, egy üvegszilánk, kátyús út vagy az aszfaltra hullott csavar, és máris kész a baj. Városi környezetben gyakran kialakul ez a probléma, hiszen ott sok az úttesten lévő törmelék, szemét és folyamatosak a karbantartások, de autópályán és országúton sem ritka.
A legtöbb autós reakciója ilyenkor pánikszerű. Néhányan megpróbálják maguk lecserélni a kereket, míg mások azonnal autómentőt hívnak. Létezik azonban ettől egy biztonságosabb, költséghatékonyabb és kényelmesebb megoldás is: ez nem más, mint a mobil gumiszerviz.
Miért jó ötlet mobil gumist hívni?
Jó hír, hogy a Top mobil gumiszerviz és a hozzá hasonló, helyszíni defektjavítással foglalkozó cégek a hagyományos módszereknél jóval hatékonyabban oldhatják meg a lyukas abroncs okozta bajokat. Helyszíni kiszállással dolgoznak, tehát teljes felszereléssel érkeznek ki hozzánk, és ott megjavítják vagy kicserélik a sérült autógumit.
Ez a megoldás nagyon kényelmes, hiszen nem kell egy métert sem mozdulnunk ahhoz, hogy elhárítsuk a problémát. Említendő az is, hogy nemcsak kényelmesebb ez a lehetőség a saját kezű gumicserénél, hanem költséghatékonyabb is, mint az autómentős alternatíva. Míg a mozgásképtelen autó elszállítása sok tízezer forintba kerülhet, egy mobil gumis ennek töredékéért megjavítja az abroncsot.
Sokan hiszik, hogy a mobil defektjavítás csak egy átmeneti problémaelhárítás, és később ugyanúgy meg kell látogatnunk majd az autószervizt. A valóság azonban az, hogy a helyszíni javítás már ugyanolyan minőségű lehet, mint a hivatalos műhelyekben végzett változat: ha a sérülés típusa engedi a javítást, akkor tökéletes minőségben korrigálni fogják nekünk.
Ne vegyünk félvállról a defekt jeleit!
Sokan hajlamosak figyelmen kívül hagyni a kezdeti jeleket, amiket a defekt produkál: ilyen lehet, ha például enyhe rezgést érzünk a kormányban, jobbra vagy balra húz az autó, illetve a gyenge keréknyomás is figyelmeztető jel.
Ha ilyet tapasztalunk, ajánlott alaposan átnézni az abroncsokat, ugyanis a fentiek bármelyike lehet egy kezdődő defekt jele. A lyukas autógumi nemcsak bosszantó, hanem komoly biztonsági kockázatot is jelent!
Ha időben észrevesszük, hogy gond van az autóval, akkor még lehet alkalmunk lehúzódni a forgalmas útról – egy parkolóban vagy benzinkúton megvárni a mobil gumist sokkal biztonságosabb, mint az út szélén.
A defekt nem kellemes, de nem is kell, hogy rémálommá váljon
Ha azzal szembesülünk, hogy defektet kapott az autónk, érdemes mielőbb egy mobil gumiszerviz telefonszámát tárcsázni.
Ez sokkal biztonságosabb megoldás, mint nekiállni önállóan a kerékcserének. Még ha meg is tudnánk oldani egyedül, akkor is szem előtt kell tartanunk, hogy az őszi-téli időjárásban nem a legjobbak a látási viszonyok, így egy útszéli abroncscsere nemcsak kellemetlenséggel, hanem sok veszéllyel is járhat. Válasszuk inkább a biztonságos megoldást, amikor csak lehetőségünk van erre!
Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a topmobilgumiszerviz.hu oldalt működtető cég.

