Egyre jobbak annak a 26 éves táncművésznek az esélyei, akire a budapesti Jókai utcában hétfő délelőtt ráomlott egy épületrész, miközben a kedvesével, egy próbára sietett aBudapesti Operettszínházba.

Rájuk omlott a tető

Nikolett és Benjamin ugyan észrevette, hogy a magasból törmelékek kezdenek zuhanni, de arra már nem volt idejük, hogy elfussanak. A táncoslányt csak percekkel később találta meg partnere, addig semmit sem látott a hatalmas porfelhőtől.

Mentőt hívott

Miután Benjamin meglátta az eszméletlen barátnőjét, azonnal hívta a mentőket, de a lányhoz nem nyúlt, nehogy még nagyobb kárt okozzon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

„Elkezdtünk szaladni, de…”

„Sétáltunk, amikor egy nagy robajra lettünk figyelmesek a kordonok mellett. Először azt hittük, hogy az építkezésen történik valami, de amikor felnéztünk, láttuk, hogy szakad le egy egész emelet. Elkezdtünk kézen fogva szaladni, de sajnos a párom, Niki a törmelék alá került” – mondta a baleset után Nikolett barátja.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Súlyos sérüléseket szenvedett

Később kiderült, helyesen döntött, hiszen Nikolett súlyos koponya- és gerincsérüléseket szenvedett, tehát egy szakszerűtlen tett akár végzetes is lehetett volna. A kórházban megállapították, hogy először a művésznő koponyáját kell helyreállítani, a gerince csak utána következhet.

Válságos állapotban volt

A 26 éves lányt napokig mesterséges kómában tartották, élet-halál közt lebegett. Az Operettszínház imaláncot is indított, arra kértek mindenkit, aki teheti, imádkozzon a balerina felépüléséért.

Javul az állapota

Nikolettet nem tartják mélyaltatásban. ”Niki egy igazi harcos. Szinte csoda, ami vele történik. Javult az állapota, de a gerincéhez továbbra sem mernek az orvosok hozzányúlni” – mondta Niki egyik barátja a Borsnak.

Videó az omlásról

A tetőomlásról videó is készült, ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, a felvételen rohanó emberek, és óriási porfelhő látható. Egy fiatal férfi élete csupán egy hajszálon múlott.

Kutyákkal keresték a sérülteket

A rendőrség korábban azt közölte, hogy négy sérültje van a házomlásnak, közülük egyet súlyos állapotban szállítottak kórházba. A tűzoltók keresőkutyákkal vizsgálták át a romokat, amelyek alatt nem találtak embereket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Luxuslakásokat terveztek

A Jókai utcai épületben luxuslakásokat alakítanak ki, van olyan, amit 400 millió forintért árulnak. Az eladásra kínált 70-180 négyzetméter alapterületű egyszintes, belső kétszintes, illetve háromszintes luxuslakások nagyméretű tetőterasszal, télikerttel is rendelkeznek, négyzetméteráruk 2,2-2,3 millió forint körül alakul – írta a Portfolio.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a tetőomlás után – Forrás: MTI/Mihádák Zoltán