Csütörtökön éjfélkor lejárnak a 2018-as éves autópálya-matricák, amelyekkel csak eddig lehet jogszerűen közlekedni a magyarországi útdíjköteles autópályákon és autóutakon. Érdemes megvenni az új matricát, különben 60 ezer fotint bírságot is fizethetünk.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. korábbi tájékoztatása szerint a határidővel több mint 2,3 millió e-matrica jár le.

Január utolsó hetében – szerdáig – több mint 1 millió éves e-matricát értékesített már a szolgáltató, mintegy 290 ezer éves országos és 790 ezer éves megyei matricát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megyei matricából 2 százalékkal, az országosból 9 százalékkal többet adtak el idén eddig az előző év azonos időszakához képest.

Az új éves e-matricák az ország több mint kétezer pontján, ezen felül interneten és mobiltelefonnal, sms-ben vagy telefonos alkalmazáson keresztül is megvásárolhatók.

Kapcsolódó cikkek:

Az M0-ás új nyomvonala mentén egekbe szökhetnek az ingatlanárak, itt a nyertesek listája!

Az országos éves matrica ára 2012 óta, a megyei matricák ára pedig 2015-ös bevezetésük óta nem változott. A D1 kategóriába sorolt gépjárműveknél – ide tartoznak a motorkerékpárok, a személyautók és azok pótkocsiai – az éves országos matrica ára 42 980 forint, a megyei matrica ára pedig 5000 forint.

A nagycsaládosok részleges díjmentességre jogosultak, kedvezményes e-matrica vásárláshoz azonban minden év január 31-ig be kell jelenteniük a közlekedési igazgatósági hatóság nyilvántartásába az általuk üzemben tartott gépjárművet.

Végleg eldőlt: Nem a budai hegyekben, hanem távolabb épül meg az M0-ás nyugati szakasza

A pótdíj mértéke

A pótdíj meglehetősen borsos összeg: 30 napon belül a D1, D2 és U kategóriákra 14 875 forint, 30 napon túl fizetve pedig 59 500 forint. Buszoknak, vagyis B2 kategóriában 30 napon belül 66 925 forint, 30 napon túl viszont 267 700 forintra hízik az összeg.

A pótdíjat akár a helyszínen is ki lehet fizetni, ha van rá lehetőség, mégpedig bankkártyával. Ha Önt nem a hatóság emberei büntették meg, hanem elektronikus ellenőrzés során akadt fenn, akkor a NÚSZ ügyfélszolgálati irodáiban, postán (sárga csekken) vagy banki úton is kifizetheti a bírság összegét.

Nagyon fontos a 30 nappal kapcsolatban tudni, hogy helyszíni ellenőrzés esetén az ellenőrzés napja számít az első napnak, elektronikus ellenőrzéskor pedig a büntetésről szóló levél kikézbesítésének napja az első nap.

A közlemény rovatba be kell írni a pótdíj szót, a helyszíni ellenőrzéskor készített jegyzőkönyv sorszámát vagy a felszólító levél azonosítószámát, továbbá az ellenőrzés dátumát és a díjkategóriát.

Lezárnák a 10-es utat, hogy végre elkezdődjön az M10-es gyorsforgalmi építése

Méltányossági esetek

Előfordulhat, hogy valaki abban a biztos tudatban hajt fel a fizetős szakaszokra, hogy neki érvényes matricája van, miközben a matrica lejárt, nem megfelelő kategóriájú stb. Ilyen esetekre az államtól – valljuk meg őszintén – szokatlan módon méltányos elbírálást kérhet a megbüntetett személy. Az állam ugyanis jóhiszeműen feltételezi, hogy aki többször is jogosulatlan útszakaszt használt, nem szándékosan akart szabálysértést elkövetni, hanem pusztán tévedett. Ilyen esetekre kérhető, hogy a szabály megsértőjének legfeljebb két pótdíjat kelljen megfizetnie.

Előfordulhat az is, hogy vagy az autót, vagy a rendszámát lopták el, ezért kap büntetést a jogos tulajdonos. Ilyen esetekben a rendőrségi feljelentés bemutatása után a büntetést törlik.

Végül három fontos kritérium a méltányosság kedvező elbírálásához:

  • A kérelmet a büntetésről értesítő levél kézhezvételét követően 15 napon belül be kell nyújtani írásban a NÚSZ Zrt. címéra vagy személyesen a NÚSZ ügyfélszolgálatán.
  • Egy naptári évben egy rendszámra csak egy méltányossági kérvény nyújtható be.
  • A kérelem benyújtását követően 15 napon belül be kell fizetni a két pótdíj összegét. Ha a befizetés nem érkezik meg a NÚSZ Zrt.-hez, a méltányossági kérelmet mérlegelés nélkül elutasítják.