Nehéz napokat élnek meg, miután kitört a botrány, de a sztárséf igyekszik megadni azt a stabilitást és biztonságot, amire egy gyermeknek szüksége van: Krausz Gábort kislányával, Hannarózával Veresegyházán fotózták le.
A szárnyai alá vette
Napok óta Tóth Gabi és félrelépésének, majd szakításának híre tartja lázban a bulvármédiát. Az egyébként is nehéz életszakasz – bármennyire is próbálják a nyilvánosság kizárásával, titokban tartani – a magyar emberek szeme előtt zajlik. Ebben most egy újabb lépcsőfok következett: Hannarózát az apja vette szárnyai alá. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kellemetlen fricska
Krausz Gábor sztárséf és felesége, Tóth Gabi közös közleményben jelentette be, hogy hat év együttlét után elválnak útjaik. A sztárséf ekkor úgy fogalmazott, hogy „kellemetlen fricskákat” tartogat az élet.
Együtt Jászberényben
A félmondat fel sem tűnt senkinek mindaddig, amíg ki nem derült, hogy a történtek hátterében valószínűleg az áll, hogy Tóth Gabi és a Fricska Tánczenekar egyik tagja összejött egymással. A jászberényi utcákon is többen kiszúrták őket.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Boldogabbak mint valaha
A városban két vendéglőt is kipróbáltak. „Felszabadultan ettek, jól érezték magukat, láthatóan boldogabbak, mint valaha” – mondta el az egyik hölgy, aki szintén ugyanabban az étteremben fogyasztott, mint a pár.
Nincs jól a férj
Krausz Gábor közben teljesen összetört, egyik barátja azt mondta, a család volt a mindene, és egy világ dőlt benne össze, amikor rájött, hogy véget ért a házassága. Hozzátette, nincs jól és nagyon megviseli az egész történet.
Romokban van
„Annyit tudok elmondani, hogy próbál felépülni az egészből, de nagyon megsérült (…) Most összetört” – jegyezte meg. Ki is költözött feleségével együtt vásárolt, szentendrei otthonukból. Kislányukat közösen, szeretetben tervezik felnevelni.
Új fiú a házban
A legfrissebb hírek szerint a baráti körük számára ismert tény, hogy az énekesnő már magához költöztette szentendrei házába az új párját. Férje, Karusz Gábor jelenleg albérletben él. Közös gyermekük, Hannaróza az énekesnőnél maradt – egy ideig.
A gyerek az apjával van
Amíg Tóth Gabi már az új kedvesével tölti a napjait a férjével közös szentendrei házukban, addig Krausz Gábor a közös gyermekükre koncentrál. A sztárséfet és a 3 éves Hannarózát Veresegyházon kapták lencsevégre – írja a Bors.
Stabilitást igyekszik biztosítani
Sok a hirtelen jött változás a gyereknek – ezt nyilatkozta a sztárséf egy közeli ismerőse. „Miután Gabi magához költöztette az új párját, Gábor jobbnak látta, ha magához költözteti ideiglenesen Hannarózát, hogy minél kevesebbet érzékeljen a szülei válásából, és próbál stabilitást biztosítani imádott gyermekének. Úgy tudom, most egy darabig Gáborral lesz, aztán majd ha csillapodnak a kedélyek, meglátják, hogyan tovább” – árulta el az ismerős, hozzátéve, hogy Gábor számára most a kislánya a legfontosabb.
A legjobbat hozta ki az őrületből
„Egy ilyen szituáció nem egyszerű, de Gáboron azt látom, hogy sikerült magában lezárnia a dolgot. Neki a kislánya a legfontosabb, és most, hogy ott van vele, már nyugodt lehet. Hannaróza imádja a közös programokat az édesapjával. Úgy gondolom, ebből az őrületből sikerült kihoznia Gábornak a legjobbat” – mondta. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Tóth Gabi és Krausz Gábor útjai elválnak, most a gyerek a legfontosabb – fotó: illusztráció