Napi 1000 hordó kőolajat fog kitermelni a MOL Budapest környékének legújabb olajlelőhelyén, Turán, vagyis nem messze Tiborcz István luxusszállodájától. Nemrég Vecsésen találtak mesebeli mennyiségű olajat, ott a káposztaföldek alatt 600 méter mélyen találták a folyékony aranyat.
Eddig ismeretlen lelőhely
A sikeres turai fúrás a Mol és az O&GD közös kutatásának eredménye, amit azután kezdtek meg, hogy 2023 nyarán a Mol 49 százalékos részesedést szerzett az O&GD három kutatási koncessziójában. A közös munka eredményeként új, eddig ismeretlen kőolajlelőhelyet fedeztek fel Tura közelében, ahol elkezdődött a próbatermelés. Az új lelőhelyről jelenleg körülbelül napi 1000 hordó kőolajat termelnek, amit a Dunai Finomítóban dolgoznak fel. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Olaj az agglomerációban
Az úgynevezett Paleogén-medencében, amely egy Budapesttől nem messze, az agglomerációban található földtani egység, jelenleg 4 kutatási koncesszió van, ebből a Mol a Dány terület felett rendelkezik. A Mol még 2022-ben fedezett fel itt olajmezőt, az ezen található Vecsés-2 kút mára a Mol egyik legnagyobb hozamú magyarországi olajkútjává vált napi 1400 hordó termeléssel, de a 2016 óta sikeresen termelő Tóalmás-Észak olajmező is a közelben található. Ide kapcsolódik: Majdhogynem a vecsési kertek alatt szeretne kőolajat kitermelni a MOL, 600 méteres mélységből hozzák fel a fekete aranyat
A pesti agglomerációban több olaj van
Az O&GD három (Mogyoród, Nagykáta és Ócsa) kutatási koncessziót nyert el korábban, amelyekben hatósági jóváhagyásokat követően a Mol 2023 nyarán szerzett 49%-os részesedést. A felek közösen határozták meg a fúrásra kész célpontokat, a költségeket és kockázatokat is közösen vállalták. A turai munkálatok operátora az O&GD, vagyis ők felelnek a projekt végrehajtásáért, míg a Mol aktív partneri szerepet vállal a döntésekben való részvételen keresztül.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Két kutat fúrtak Turán
A Tura-D-3 nevű kutat tavaly nyáron kezdték fúrni és 2100 méter mélyen bukkantak az olajkészletre. A kút jelenleg naponta körülbelül 1000 hordó kőolajat ad, az O&GD és a Mol az 51%-49% tulajdoni hányad arányában osztoznak a kitermelt mennyiségen. A MOL számára ez nagyjából napi 500 hordó kőolajat jelent, ami a csoport éves termelésének 1 százaléka, a magyarországi kőolajtermelésnek pedig az 5 százaléka lesz.
Olaj a Tiborcz-birtok alatt?
Korában írtunk róla, hogy Orbán Viktor veje, Tiborcz István cége vásárolta meg a Turai Schossberger-kastélyt. Az épületből 5-csillagos luxusszállót alakítottak ki és pont olyan helyet csináltak belőle, mint amilyen egykor volt. A turai kastélyt ugyanis már 100 évvel ezelőtt is a gazdagok látogatták. A kastélyt báró Schossberger Zsigmond termény-nagykereskedő építtette feleségének, Mayer von Gunthof Teréznek. A báró 1869-ben az Esterházy-családtól vásárolta meg a Pest megyei Turán elterülő birtokot, ahol 1883-ra megépíttette az általa megálmodott kastélyt. Ebből lett mára a Botaniq luxusszálloda.
Magyar olaj
De visszatérve a kőolajhoz: a Mol a legnagyobb szénhidrogén-termelő Magyarországon: 2023-ban a hazai termelésből a kőolaj több mint 40%-át (közel 500e tonna) és a földgáz több mint 90%-át (közel 1,5 mrd m3) a társaság biztosította. A Mol csoport kőolaj-és földgázkitermelési portfóliójában szintén Magyarország a legjelentősebb, jelenleg a teljes termelés 35%-át adja. A Mol Magyarország az elkövetkező öt évben százmilliárd forintos nagyságrendű összeget tervez beruházni Magyarországon a kőolaj- és földgázkitermelésbe. Ennek közel 60-65%-a földgáz, 20-25%-a kőolaj célú, a maradék pedig az infrastruktúra biztonságos fenntartását, pótlását célozza. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció