Hétfőtől már hivatalosan sem államfő a kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin, az Országgyűlés ugyanis elfogadta a lemondó nyilatkozatát. Mind a 196, teremben tartózkodó képviselő megszavazta Novák Katalin lemondását. Pár órán belül pedig meg is választották utódát, Sulyok Tamás személyében. Az új köztársasági elnök a megválasztást követő nyolcadik napon, március 5-én lép hivatalba.
Megérkezett a köztársasági elnökjelölt
16 óra után megérkezett a Parlament épületébe Sulyok Tamás, a Fidesz-KDNP államfőjelöltje. Az Alkotmánybíróság elnökét felesége is elkísérte. Csak az LMP és Mi Hazánk képviselői maradtak az ülésteremben, amikor 17 óra előtt nem sokkal elkezdődött az államfőválasztás. A DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd frakciója kivonult. A Buda pest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Novák Katalin nem ment el
Az államfőválaszton ott volt, a korábban szintén lemondott Schmitt Pál és felesége, valamint Áder János korábbi köztársasági elnök és felesége Herczeg Anita. Novák Katalin azonban nem vett részt utóda megválasztásán. Annak ellenére sem, hogy lett volna lehetősége felszólalni a parlamentben. Lemondása óta, az első női köztársasági elnök, teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.
Belebukott a kegyelmi-ügybe
Novák Katalin február 10-én jelentette be, hogy lemond a köztársasági elnöki posztról, miután kiderült: tavaly áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon pedofil igazgatóját fedező K. Endrének. Akkor ezt mondta: „Abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofíliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen”. Ezután bocsánatot kért minden olyan áldozattól, aki szerinte úgy érezhette, hogy nem áll ki mellette. Az viszont azóta sem derült ki, miért adott kegyelmet K. Endrének.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem volt ellenzéki jelölt
A képviselők titkos szavazás keretében voksoltak Sulyok Tamásról, a kormánypártok államfőjelöltjére. Az ellenzéki pártok nem állítottak jelöltek, a Mi Hazánk Csáth Magdolna közgazdászt szerette volna jelölni, azonban mindössze 6 jelölést sikerült összeszedniük. Ahhoz, hogy valaki hivatalosan is köztársasági elnökjelölt legyen, legalább 40 képviselő aláírására van szükség.
Nagy többséggel választották meg
A Fidesz és a KDNP közös államfőjelöltjét 134 igen szavazattal választották meg. 5 képviselő nemmel szavazott. Sulyok Tamás a hetedik köztársasági elnök a rendszerváltás óta. Sulyok Tamás, megválasztása után, letette esküjét az Országgyűlés előtt.
Kövér László az ideiglenes köztársasági elnök
Az új köztársasági elnök beiktatásáig az Országgyűlés elnöke látja el az államfői feladatokat, vagyis Kövér László lesz az ideiglenes köztársasági elnök. Ebben az időszakban pedig Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke helyettesíti Kövér Lászlót. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Az Alkotmánybíróságról a Sándor-palotába
Sulyok Tamás, 67 éves jogtudós. Sólyom László után a második olyan személy, aki az Alkotmánybíróság elnöki pozíciójából kapta meg a jelölést. Sulyok Tamás 1980-ban a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát, majd a Csongrád Megyei Bíróságon bírósági fogalmazóként kezdte pályafutását. Jogi szakvizsgáját követően jogtanácsosként dolgozott, ügyvédként is tevékenykedett, majd alkotmánybírónak választották.
Konzulként is dolgozott
2000-től 2014-ig tiszteletbeli konzulként dolgozott Ausztriában, 2014 szeptemberében lett az Alkotmánybíróság tagja. Egy interjúban arról beszélt, hogy már alkotmánybíróvá választásakor támogatták ellenzéki oldalról is. Kiemelte, hogy az alkotmánybírák számára nagyon fontos a legitimáció.
2016 óta az Alkotmánybíróság elnöke
2015 áprilisától a testület elnökhelyettese. Az Országgyűlés 2016 novemberében az Alkotmánybíróság elnökévé választotta, tisztségét azóta folyamatosan tölti be. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Sulyok Tamás és felesége – Forrás: Facebook/Németh Zsolt