27 százalékos átlagos áremelkedést mértek a Duna House ingatlanosai az idén Szemtendrén. Másutt ennél jóval kisebb az áremelkedés mértéke, de a lényeg, hogy továbbra sem csökkennek az árak az agglomerációban.

Az egymillió sok volt neki

Az orrom előtt adtak el egy 45 négyzetméteres dunakeszi lakóparki ingatlant, egymillió forintos négyzetméteráron – panaszkodott a BudaPestkörnyéke.hu-nak egyik kollégánk ismerőse. A fiatal nő szerint ennyi pénze nem lett volna, és éppen ezért is sokkolta a 45 milliós üzelt. Attól tart, hogy a városban nem talál majd magának megfelelő lakást. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Átlag 10 százalék

Az egyedi tapasztalatot részben alátámasztják a Duna House adatai is, sőt van olyan agglomerációs város, ahol még brutálisabb számokkal találkozunak. Az iroda idei első féléves értékesítési adatai alapján átlagosan 10%-os áremelkedés volt tapasztalható a 2021-es átlagos négyzetméterárakhoz képest Budapest környékén.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

100 millió felett is

A Pest megyei adásvételek közel 10%-a már 100 millió forint feletti ingatlanárat mutatott az első félévben. A legfőbb vásárlói motivációt továbbra is az otthonteremtési célok adják, így a nagyobb ingatlanba költözés, valamint az első lakás vásárlása.

Ahol elszabadultak az árak

A főváros agglomerációs területén 2022 első félévében az északnyugati szektorban voltak a legdrágább települések, Nagykovácsiban, Ürömön és Szentendrén is 800 ezer és egymillió forint közötti, átlagos négyzetméterárakkal lehetett már találkozni.

Szentendre

Szentendrén például a Duna House értékesítési adatai alapján 2021-hez képest 27%-os volt az áremelkedés mértéke. A második legdrágább agglomerációs terület a nyugati szektor, ahol régóta népszerű települések találhatóak, mint például Törökbálint, Biatorbágy, Budakeszi és Budaörs.

A másik oldal is drága

A rangsorban következő az északi szektor, ahol 2021-hez képest 5%-kal emelkedtek az ingatlanárak. Vác elérhető négyzetméterárainak köszönhetően nem csak az ingázók kedvelt városa, a befektetési célú vásárlók is megjelentek a településen. Ide tartozik a példánkban szereplő Dunakeszi is.

A népszerűség és árak

Majdnem minden tizedik tranzakció már 100 millió forint felett zárul, de az idei év első felében 200 milliónál drágább házakat is adtunk már el Nagykovácsiban, Ürömön, Szentendrén, Érden és Csömörön is. Az eddigi legdrágább lakást idén Ürömön adtuk el 142 millió forintért – mondta Benedikt Károly, a Duna House PR- és elemzési vezetője.

Irány kelet

Az agglomerációs területek közül kedvezőbb áron találhatnak az érdeklődők eladó ingatlanokat a keleti szektorban – például Gödöllőn, Veresegyházán vagy Pécelen – már 500 ezer forint körüli négyzetméteráron is lehet ingatlanhoz jutni.

Dél megtelt, de még emelkedik

A déli szektor a 8%-os árnövekedés ellenére a megfizethető kategóriába tartozik, a kedvelt települések közé sorolhatjuk Diósdot és Érdet, ahol a lakosok már ki is tették a megtelt táblát a város határában, ez is jól mutatja a közhangulatot.

Nem erre méretezték

„A kiköltözési hullám jelentős feladatok elé állítja a helyi önkormányzatokat az infrastruktúra és szolgáltatások területén is.” – tette hozzá Benedikt Károly.

Ebből vannak a problémák

“Arcon csap minket is a valóság” – állítja Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze, aki szerint katasztrófa lehet a vízhiányból, nagy baj leselkedik ránk.

Ahol nagy volt a dárgulás

Szigetszentmiklóson és Dunaharasztiban 20-21%-kal többe kerül az otthonteremtés. Alacsonyabb ár várja az érdeklődőket délkeleten, ahol a 6%-os emelkedéshez képest még mindig 500 ezer forint alatti négyzetméteráron volt elérhető ingatlan az idei év első felében.

A közepeseket keresik

A legnépszerűbb lakásméret a 60-80 négyzetméter közötti kategória volt, de hasonló arányban, 21%-ban szerződtek az ügyfelek 80-100 négyzetméteres ingatlanokra.

Összehasonlítás alapja

Az elemzés 2021-ben és 2022 első öt hónapjában megvalósult ingatlantranzakciók alapján készült.