A Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid a közösségi oldalán elevenítette fel az Index és az ő személyes kapcsolatát. Szóba került Tarlós, a Tütü bár és a BKK.

Így fogalmaz bejegyzésében a vezérigazgató: „2000-ben az Index Városi és elővárosi közlekedés fórumáról alakult meg a hasonló nevű civil szervezetünk, s innen indult a szakmai életútja sokunknak, akik Budapest közlekedését azóta is igyekeznek a jó irányba terelgetni számos szervezetben és területen.

2005-ben az Indexen mutattuk be a tervünket Budapest új éjszakai buszhálózatára, melyet épp ez a figyelem segített sikerre vinni és így értük el az első komoly szakmai eredményünket.

2010-ben az Indexen jelentette be Tarlós István a BKK megalakulását és azt, hogy engem jelöl vezérigazgatónak – emlékszem, hogy a címlapon olvasva hittem el valójában először én is, hogy ez tényleg megtörténik. Aztán 2014 végén az Indexen búcsúztam el, amikor ez a történet véget ért.

2016-ban az Index videója nyomán lett a budapesti közlekedéspolitika emlékezetes helyszíne a Tütü bár.

Idén februárban természetes volt, hogy az Indexnek mondtam el elsőként, mi is az a BFK, miért vállaltam el a vezetését és mik a fő városfejlesztési céljaink.

Az elmúlt 20 évben az Index a budapesti várospolitika és a közlekedés ügyeinek első számú hírforrása volt. Hirtelen ez a néhány eset jutott eszembe, de számos más mérföldkő kapcsán is igaz: másképp alakult volna minden, ha nincs Index. Remélem, lesz másik.” – írja Vitézy Dávid.

Az alábbi cikkeink is érdekelni fognak, kattints a képekre!

Rengetegen tüntettek a sajtószabadságért és az Indexért a Várban

Felállt az Index szerkesztősége: több mint 60-an távoznak a legolvasottabb hírportáltól

Kiemelt kép: Vitézy Dávid – Forrás: Facebook