Lassan szabadulunk a koronavírus-járvány harmadik hullámától, de még mindig sok beteget jelentenek itthon a hivatalos statisztikákban. Bár a számok napról napra kedvezőbbek, még így is több ezren fertőződnek meg a vírussal egy nap leforgása alatt.

3706 új fertőzött

A harmadik hullám tetőzését, illetve lassú lecsengését mutatja, hogy a márciusi horroradatokhoz képest kevesebb új fertőzöttet jelentenek a statisztikák, és kórházakban is kevesebben vannak. Ugyanakkor a számok még így sem jók, csak az elmúlt 24 órában 3706 új beteggel nőtt a fertőzöttek száma. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elhunyt 205 beteg

Elhunyt 205 beteg, így az elhunytak száma 25 ezer fölé, egész pontosan, 25 184 főre emelkedett. A járvány kezdete óta egyébként 750 508-an kapták el a koronavírust, és közülük több mint 25 ezren nem élték túl a betegséget.

Sokan vannak kórházban

Bár a számok javultak, de ég így is nagyon sokan szorulnak kórházi kezelésre: 8445 koronavírusos beteget ápolnak az intézményekben – ez a szám közel 500-al kevesebb, mint a tegnap közölt adat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Több mint ezren vannak lélegeztetőgépen

A kórházban kezelt betegek közül 1 051-en vannak lélegeztetőgépen. Ez a szám 42 fővel kevesebbet mutat, mint a tegnapi statisztika.

Nő a gyógyultak száma

A kedvező adatok közé sorolható, hogy a betegségből már felgyógyult 455 029 beteg, az aktív fertőzöttek száma pedig jelenleg 270 295 fő. A harmadik hullám tetőzése érzékelhető, de a sok új fertőzés miatt még mindig szükség van a korlátozó intézkedésekre és azok maximális betartására.

Több mint 3,25 millió beoltott

Orbán Viktor miniszterelnök maga személyesen jelentette be egy facebookos videóban, hogy a beoltottak száma már elérte a 3 250 000 főt. A kormányzati tájékoztató oldal szerint az oltást már megkapta 3 252 579 fő, közülük 1 385 898 fő pedig már a második oltását is megkapta.

Íme a bejegyzése

Szlávik szerint szükség van a védekezésre

Szlávik doktor tegnap a közmédiának nyilatkozva üzente meg, hogy a járvány elleni korlátozó intézkedések betartására még mindig nagyon nagy a szükség, mivel csak így előzhetjük meg a negyedik hullámot. Az infektológus szerint az oltási számok kedvezőek, de ez nem azt jelenti, hogy a védekezést “el kell engednünk”.

Csak az oltás segíthet

“Senki ne ringassa magát abba az illúzióba, hogy azzal, hogy mások beoltatják magukat, majd őt megvédik. Egyelőre ebben a helyzetben, ebben az átoltottságban mindenki veszélyben van, aki nem oltatta be magát” – hangsúlyozta Szlávik János. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Oltás – Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt