Csütörtök hajnalban a 3-as főúton egy Skoda átment a szemközti sávba és frontálisan ütközött a menetrendszerinti Volánbusszal. Egy ember meghalt.
Kiszakadt az autó motorja az ütközéstől

Meghalt az autó sofőrje
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a sofőr, aki autójával – egyelőre ismeretlen okból – áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és összeütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusszal január 21-én 5 óra 45 perc körül. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Hirdetés
Ennyi maradt a busszal ütközött Skodából

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
17 sérült
A 3. számú főúton, Gödöllő külterületén történt közúti közlekedési balesetben az autóbusz sofőrje, valamint a jármű 16 utasa könnyű sérülést szenvedett.
Úgy nézett ki az út, mint egy csatatér

Lezárták az utat
A baleset miatt a rendőrök a forgalmat mindkét irányban Mogyoród irányába terelték. A mentési munkálatok és a helyszíni szemle idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kigyulladt kamion
Tegnap írtuk meg, hogy kigyulladt egy bálás gyapotot szállító kamion vontatmánya szerda reggel az M1-es autópályán Biatorbágy és Páty közelében. Torlódás volt a közelben. Két napja ugyanitt gyulladt ki egy másik jármű is.
Így égett a kamion az autópályán

Kiemelt kép forrása: MTI/Mihádák Zoltán