2021. január elsejétől szigorítanak az új épületek energetikai jellemzőin, így 25 százalékkal kevesebb energiával kell fűteni azokat. Az innovációért és technológiáért felelős miniszter több helyen is módosította a jogszabályokat.

Változás jön a fűtésnél

2006-os jogszabályt kellett módosítania az innovációért és technológiáért felelős miniszternek, hogy új jogszabályt alkosson az épületek energetikai jellemzőinek a meghatározásánál – írja a Napi.hu.

Komolyabb feltételeket hoztak

Az első nagy változás, hogy a már meglévő létesítmény jelentős felújítása, illetve olyan bővítése esetén, ahol a kiterjesztés mértéke meghaladja a bővítendő épület hasznos alapterületének 100 százalékát, a létesítménynek muszáj megfelelnie az új épületekre előírt energetikai jellemzőknek.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ez is érdekelhet

Csökken az energiafogyasztás

A lakó- és szállás jellegű épületek esetében az egy négyzetméterre vetített éves energiafogyasztás a jelenlegi 100 kilowattról 76 kilowattra csökken. A változtatás szerint, kondenzációs gázkazánnal, az épület négyzetmétereit ki lehet fűteni évi 8 köbméter földgázzal. Persze, ha hűtés is van az épületben, az energiafogyasztás 10 kilowattal nőhet.

Jöhetnek az önszabályozó készülékek

A változtatások érintik az új fűtési és hűtési rendszerek létesítését is, oly módon, hogy az új létesítményeket olyan önszabályozó készülékekkel kell felszerelni, amelyekkel minden egyes 12 négyzetméternél nagyobb alapterületű helyiségben önállóan vezérelhető a hőmérséklet.

Ez is érdekelhet

Hogyan és mikor kell beszerelni?

A már meglévő épületeknél az ilyen önszabályozó készülékeket a hőtermelők cseréjekor kell beszerelni, ha azok a hőszállító és hőleadó szerkezetek átalakítása nélkül beépíthetők. Abban az esetben, ha a létesítményben több osztatlan tulajdonú épületrész található, javasolják az épületrészenkénti hőmennyiségmérést, illetve a költségmegosztó rendszerek használatát.

Pontosítottak

A rendelet azt is magába foglalja, hogy a létesítmény hűtésére felhasznált, megújuló hőmennyiség a hűtés ideje alatt, ám legfeljebb április 15-e és október 15-e között vehető tekintetbe. Hőszivattyú esetén, hűtési módban a helyiségből elvont, külső légtérbe leadott hő nem tekinthető megújuló energiaforrásnak.

Újév első napjától él a rendelet

Az újonnan elfogadott változások 2021. január 1-jétől érvényesek, tehát az akkortól megnyitott építési naplóval bíró építkezéseknél kell alkalmazni az új szabályokat.

Kiemelt kép: Radiátor-illusztráció – Forrás: Pixabay