Megindult a mozgolódás a jobb esetben 10 év múlva megvalósuló Aquincumi-híd körül. A Budapesti Közlekedési Központ még decemberben közbeszerzési pályázatot írt ki az új híd és a hozzá kapcsolódó közlekedési hálózat megvalósíthatósági tanulmánytervének elkészítésére. Most Balogh Samu, a Városháza kabinetfőnöke írt arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a BKK megkezdte az Aquincumi híd megépítésének előzetes vizsgálatát, de csak akkor lesz belőle valami, ha a budapestiek is azt akarják. Térképen mutatjuk a híd tervezett helyét és az új autóut lehetséges nyomvonalát, tekerj lejjebb a cikkben!

Lehetőség a híd

Az Aquincumi híd Budapest északi részén, az Újpesti vasúti híd mellett épülne meg. Balogh Samu kabinetfőnök friss posztjából az derül ki, hogy a városvezető lehetőségként beszél a hídról. Mint fogalmaz: „A most elindított eljárás során az érintett kerületek bevonásával, a budapestiek megkérdezésével együtt fogják megvizsgálni, hogy érdemes-e egy új hidat építeni ezen a helyen.” – írja a kabinetfőnök. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Csak akkort épül meg, ha a budapestiek akarják

Vagyis nem biztos, hogy lesz új híd. Ha a budapestiek itt nem akarnak átjárót, akkor nem lesz – olvasható ki a kabinetfőnök posztjából. Balogh Samu arról is ír, hogy „nem fogjuk támogatni városi autópályák építését Budapest sűrűn lakott részei között. Csak olyan tervek megvalósítását támogatjuk majd, amelyek hozzájárulnak Budapest élhetőségének növeléséhez, a közúti forgalom csökkentéséhez, a budapestiek életkörülményeinek javításához.” – írja.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Balogh Samu, kabinetfőnök

Forrás: Facebook/Balogh Samu

Leporolják a régi terveket

Balogh Samu közleménye szerint elsőként leporolják a régi terveket és megvizsgálják, hogy a 40-50 éve elképzelt műszaki megoldások ma is jó válaszokat adnak-e Budapest kihívásaira. EZT IS OLVASD EL: Beindul az Aquincumi híd előkészítése, egy új 5 km-es autóút is épül a városban, térképen mutatjuk a tervezett nyomvonalat

700 méteres hídról volt szó

Az uniós közbeszerzési közlönyben korábban megjelent felhívásból az derült ki, hogy az új híd az Újpesti vasúti hídtól északra épülne majd meg és 700 méter fesztávolságú lenne. A pontos helyét még nem határozták meg, csak körbeírták hol lehet majd. A legutóbb kiírt tender arról szól, milyen útvonalakon lehetne majd rávezetni a forgalmat.

Új 5 km hosszú út is épülhet

A kiírásból az derül ki, hogy az új híd a 10-es számú főút és az M3-as autópáya bevezető szakasza között létesülő új, 5 km hosszú kapcsolattal együtt hozna létre olyan hálózatot, amely a meglévő hálózati elemeken nem okozna feszültségeket.

Nem akarnak autópályát

A pályázatban már decemberben kiemelték: “nem városi autópálya kialakítása a cél, hanem egy városi szövetbe jól illeszkedő új gyűjtő-elosztó körút létesítése.”

Itt épülhet meg az Aquincumi híd és a hozzá vezető út

Hasonló lehet a Galvani hídhoz

Az új hídhoz vezető útvonalak kialakítása vélhetően a Csepel és Újbuda között épülő Galvani hídhoz fog hasonlítani, ahol szintén nem városon belüli autópályát terveztek, hanem inkább a Petőfi hídhoz hasonló, a város szövetébe jobban illeszkedő átjárót. Eddig azonban csak a budai oldal felvezető útvonalát határozták meg, a pesti oldalról rávezető útról viták vannak, erről többször írtunk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon. IDE KAPCSOLÓDIK: Kiserdő a város közepén: A csodák földjét a főpolgármester is védelmébe vette

Lakosság bevonása

Vélhetően a Galvani hídra gondolva, a következőket írja Balogh Samu kabinetfőnök: „Látjuk, hogy hasonló projektek esetében problémát okoz, ha nem vonja be a fejlesztő a lakosságot már a célok meghatározásakor a döntéshozatali folyamatokba. Nehéz kompromisszumokra jutni, ha az alapvető célokban sincs egyetértés az érintett szereplők között. Mi éppen ezért fogjuk bevonni az érintett kerületi önkormányzatokat, a budapesti lakosokat már a vizsgálat legelején, hogy a céljaink közösek legyenek, így a megoldások is mindenkinek elfogadhatók legyenek.” – írja a kabinetfőnök.

Elérhető lesz a kérdőív

„Az előzetes vizsgálat az érintett állami szereplők bevonásával, a központi költségvetés támogatásával valósul meg. Az első lakossági kérdőívek már május folyamán elérhetőek lesznek.” – áll a közleményben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szerintünk ezeket is olvasd el

Kiemelt kép: Az Aquincumi híd tervezett helyszíne – Forrás: Facebook/Balogh Samu