Egy vendéget kellett újraéleszteni a Lukács Gyógyfürdőben. Az idős hölgy szíve a medencében állt le, a vendégek segítettek az úszómesternek újraéleszteni a vendéget. Vasárnap délután egy 7 éves kisfiút élesztettek újra egy 13. kerületi strandon.
Újraélesztés egy vendéget
Sikeresen újraélesztettek egy vendéget a Szt. Lukács Gyógyfürdőben Egy idős hölgy szíve leállt úszás közben, emiatt süllyedni kezdett a medencében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A vendégek is segítettek
Az életéért egy emberként küzdöttek a fürdő dolgozói és egy vendég is. A szolgálatban lévő úszómester rögtön megkezdte a vízből mentését a többi vendég segítségével.
Hirdetés
Az úszómester kezdte meg az újraélesztést
Az úszómester, miután észlelte a parton, hogy a kimentett vendégnek nincs légzése, azonnali szakszerű szívmasszázst kezdett alkalmazni. A másik úszómester eközben értesítette a mentőket, a fürdő szolgálatban lévő vezetője pedig azonnal hozta a defibrillátor készüléket.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Újraindult a beteg légzése
A defibrillátor elektródáinak felhelyezése után a készülék a sokk leadását nem javasolta, így az úszómester kolléga folytatta a mellkasnyomást a mentő kiérkezéséig. A mentősök 10 percen belül megérkeztek a helyszínre, de addigra a vendégnek volt spontán keringése és légzése is.
Úszómesterek felelőssége
Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy mindig is kiemelt figyelmet fordítottak a biztonságos fürdőzésre. Óriási felelősség van az úszómesterek vállán, de egy összehangolt csapatmunka kell ahhoz, hogy egy-egy strandszezon idején akár több alkalommal is sikeres legyen az életmentés.
A strandolók vették észre
A BudaPestkörnyeke.hu is megírta, hogy vasárnap délután az egyik 13. kerületi strandon teljesített szolgálatot egy angyalföldi járőrpár. Nekik szóltak a strandolók, hogy az egyik medencéből egy eszméletlen kisfiút emeltek a partra, és megkezdték az újraélesztését.
Rendőrök segítettek az édesanyának
Ács-Major Kitti rendőr törzsőrmester a strand személyzetével közreműködve azonnal átvette az anyától a gyerek szívmasszázsát, míg társa, Somogyi Balázs törzsőrmester mentőt hívott. A 7 éves kisfiú pár percen belül már újra lélegezni kezdett, a mentők kórházba vitték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Vízbe fulladt gyerekek
A budapesti kisfiúnak nagy mázlija volt. Nem volt azonban ilyen szerencsés a hétvégén a Balatonban elmerült testvérpár. Ahogy azt az elsők között itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon megírtuk, egy jászberényi család két gyermeke fulladt a Balatonba vasárnap délután.
Gumimatraccal a vízben
A 13 és 17 éves fiú holttestét a vízimentők találták meg. A testvérpár gumimatraccal úszott be a vízbe, ezután történt a tragédia. 14 óra 35-kor érkezett bejelentés, hogy valaki vízbe fulladt a Fonyód-Bélatelepnél. Egy 13 és fiú valamint 17 éves bátyja gumimatraccal mentek a vízbe, amiről valamilyen módon a vízbe csúsztak – írta a Balatonkörnyeke.hu.
Kiemelt kép: Szent Lukács Gyógyfürdő – Forrás: termalfurdo.com