Kilenc rossz szociális helyzetben lévő színházi dolgozónak kellett új lakhatás után néznie, miután a Nemzeti Színház lett a fenntartó. Vidnyánszky Attila fenyegető hangvételű levelet küldött az ottlakóknak.

Nem akar hosszabbítani

1+1 éves szerződést kötött a Teátrumi Társaság a Jászai Mari Színészházban élő, rossz szociális helyzetben lévő színészekkel egy évvel ezelőtt. Ám a Színészház idén új fenntartóhoz került, a Nemzeti Színházhoz, amely intézmény nem kívánt szerződést hosszabbítani a lakókkal, írja a Revizor. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Segítenek

A Gobbi Hilda alapította Színészház a pandémia alatt került a Teátrumi Társaság gondozásába, melynek célja az volt, hogy az intézmény eredeti funkciójának megfelelően elsősorban pályakezdő művészeknek biztosítson elérhető áron lakhatást.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Így sem olyan olcsó

Ugyanakkor fenntartsa a lehetőségét annak is, hogy rossz szociális helyzetben lévő színházi dolgozók továbbra is az intézményben bérelhessenek kedvező árú – 48 és 77 ezer forint közötti – szobát vagy apartmant 1+1 évre. Ez azt jelentette, hogy egy év határozott idejű szerződés után lehetett volna még egy évre meghosszabbítani a szerződést azoknak, akik rendben fizettek és nem volt velük kapcsolatban egyéb panasz sem.

Nyár végéig kellett kiköltözni

Ám ez év június végén a Teátrumi Társaság arról tájékoztatta a bérlőket, hogy az intézménynek immáron nem ők, hanem a Nemzeti Színház a fenntartója, akik nem akarnak szerződést hosszabbítani, majd július végén megérkezett a Nemzeti tájékoztatása is, amelyben közlik, a lakóknak augusztus 31-ig el kell hagyniuk a színészházat.

Nem érték el az igazgatót

A Revizor úgy tudja, a lakók ekkor próbálták felvenni a kapcsolatot Vidnyánszky Attilával, aki azonban vagy visszahívást kért, vagy nem vette fel a telefont, ehelyett a Nemzeti egy levelet küldött a lakóknak arról, milyen retorziókra számíthatnak, ha nem költöznek ki időben.

Zárcsere volt

Gyakorlatilag kilakoltatásról beszéltek, és megírták azt is, hogy a határidő másnapján zárat cserélnek a bejárati ajtón, és hogy a lakásokban festés és rágcsálóírtás lesz, és ha valamilyen ott hagyott tárgyban kár keletkezik, azért nem vállalják a felelősséget.

Bonyolult jogi helyzet

A színészház szerződéseivel több gond is van: egyrészt a szerződéshosszabbítás feltételei értelmezhetők úgy is, hogy a meghatározott feltételek teljesülése esetén a bérbeadó köteles szerződést hosszabbítani, másrészt a bérleti szerződést a lakók a Teátrumi Társasággal kötötték, amely nem is volt a ház tulajdonosa, hogy milyen alapon szerződhettek így, azt a fenntartó nem tudta megindokolni.

Mindkét intézményt Vidnyánszky vezeti

Amíg a bíróság nem dönt a jogvitában, addig nem cserélhetnek zárat az épületen. A Nemzeti Színház ugyanakkor természetesen arra hivatkozik, hogy a szerződést nem ő, hanem a korábbi bérbeadó kötötte a bérlőkkel, aminek külön pikantériája, hogy a Teátrumi Társaság vezetőjeként azt a szerződést is Vidnyánszky Attila írta alá.

Szükségmegoldások

A kilenc érintett lakó elhelyezésére különböző szükségmegoldások születtek: a Színházi Dolgozók Szakszervezete kijárta, hogy négy olyan lakó, aki tagja a SZIDOSZ-nak, még egy hónapig maradhasson, mások ismerősökhöz költöztek ideiglenesen, vagy szobát bérelnek – írja a 24.hu.

Még egyeztetnek

De végül mindenki kiköltözött határidőre. Vidnyánszky Attila a Revizor megkeresésére elmondta: a színészházat most felújítják, és egyeztetnek a további működés elveiről. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció