A 3. kerületi védett Mocsárosdűlő egy részére alkudoznak azon a felvételen amelyet pénteken tettek fel az internetre. Ugyanazok a szereplők, akiket már a Városháza állítólagos eladása kapcsán ismerhettünk meg. Köztük van Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője, Gansperger Gyula, korábbi Fidesz-közeli vállalkozó és még egy vagy két ember. A főpolgármester szerint pont, hogy védik a területet, Tarlós István alatt akarták beépíteni.

Tovább ütik a politikai vasat

Az Anonymus-maszkos alak pénteken közzétett videójában arról beszélnek, hogy a 3. kerületi jelenleg védett Mocsárosdülő egy részén egy 300 ezer négyzetméteres, 1100 lakás építését magába foglaló ingatlanfejlesztést terveznek. Legalábbis erről folyik a diskurzus. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Túl a Városházaügyön

A pénteki megvágott hanganyag minden bizonnyal azon a találkozón készült, amelyen – szintén idén májusban – a Városháza eladásáról egyeztetett Barts Balázs egy potenciális vevővel Berki Zsolt és Gansperger Gyula társaságában, és amiért fegyelmit kapott a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója – írja az Index.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A főváros lakást szeretne kapni

Az árról is szó esik felvételen. Barts Balázs erre azt mondja: Most árazzuk. Itt nagy valószínűséggel én azt fogom képviselni, hogy nem pénzért adjuk, hanem kérünk érte épületet. Tehát csinálsz, 1100 lakást lehet rátenni, akkor, mondjuk, kérek – nem tudom én – 150 lakást.

A lakás adóbevételt hozhat

Szóba kerül az is, hogy mi van, ha az önkormányzat nem akar ide lakásokat? A válasz: „ezen a területen, tekintettel arra, hogy itt egy Városliget izé, vegyes funkció. Itt a Kiss Lacival (III. kerületi polgármester – a szerk.) megvan a deal, hogy itt lehet lakás. Hogy milyen arányban, hogyan, ott van egy ilyen szám. Ugye azért mondtam, hogy vigyázzatok, mert itt volt nagyobb elképzelésünk.

De mi is az a Mocsárosdűlő?

A főváros Demszky Gábor és Tarlós István vezetése alatt is beépítésre szánta a budai oldal egyik utolsó összefüggő, nagy zöld foltját, a Mocsárosdűlőt. Karácsny Gergely hatalomra jutás után a terület jelentős része egy fővárosi átminősítésnek köszönhetően megmaradhat természetes állapotában.

Akkor mi ez a mostani vád?

A Válasz Online a fővárosi önkormányzattól megkapta a Mocsárosdűlő fejlesztési koncepcióját. Ebből az látszik, hogy az átsorolás ugyanis csak az első lépés. Azt is tisztázni érdemes, hogy a terület jelenleg finoman szólva is vadregényes, rendezetlen, igaz még ma is vannak itt legelők, vizes élőhelyek, de az elhanyagoltság, a szemét és a nyomor is jelen van.

Városligetről álmodnak

Bardóczi Sándor fővárosi tájépítész február végén arról beszélt, az átsorolás után megmenekül a terület a beépítéstől. Úgy látja 650 ezer négyzetmétert mentenek meg a beépítéstől.

A támadott Szabó Tímea is már többször luxusparkozott

Szabó Tímea, a kerület ellenzéki képviselője és a Párbeszéd társelnöke a kormányt vádolta azzal, hogy elvenné a főváros szabályozási eszközeit, hogy utat nyisson a luxuslakóparkoknak.

Karácsony Gergely is megszólalt

A főváros nem beépíti a Mocsárosdűlőt, hanem megvédte a beépítéstől azzal, hogy hetven százalékkal csökkentette a terület beépíthetőségét – közölte a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán. Azt is írta, hogy a főváros nem akarják eladni a területet.

Ez a kormánypárti narratíva

A mostani videó alaphangja egyébként szintén már hónapok óta ismert volt kormánypárti körökben. A 2019-ben csúnyán leszerepelt korábbi polgármester, Bús Balázst arról kommunikál rendszeresen, hogy „a Pusztakúti út és az Esztergomi vasút mellett lakópark és iroda építést terveznek. Meg akarják szüntetni a változtatási tilalmat. Erről nem beszél, hallgat Szabó Tímea, Karácsony Gergely”.

Az igazság bonyolult

A szomszédos Kaszásdűlőhöz, a Pók utcához és Békásmegyerhez hasonlóan a szocializmus időszakában ide, az egykori Duna-ártérre, is paneles lakótelepet akartak építen. 1987-re eljutott odáig a projekt, hogy már versenytárgyalást írtak ki a kivitelezésre. Ez már a Pók utcaihoz hasonló, humanizált lakótelep lett volna, legfeljebb négyemeletes, magastetős épületekkel, 4800 lakással, és a 120 hektáros terület felét parkosították volna (egy bányató létrehozása mellett), de pénzhiány miatt semmi sem lett belőle. Maradt tehát a vizes, mocsáros terület.

Védett vagy sem?

1994-ben a 85 hektáros kaszálós-legelős nyílt területrészből 24,6 hektárt fővárosi védettség alá helyeztek, mivel még mindig jelentős vizes élőhelyfoltokat azonosítottak rajta A nyílt térség nagy része azonban még a 2017-ben elfogadott fővárosi településszerkezeti tervben is Lk-2 minősítéssel szerepelt, vagyis kisvárosias beépítésű lakóterületként. A korábbi szabályozás ezen a tervlapon tanulmányozható, jól látszik, hogy az összesen 156 hektáros területnek durván fele maradt volna zöld (védett, illetve erdő), a másik felét pedig beépítésre szánták.

Egy kis részén akkor lehetne építkezni

Ezzel szemben a fővárosi közgyűlés most február 24-én módosította a településszerkezeti tervet, és egy tekintélyes darabot átsorolt az Lk-2 övezetből beépítésre nem szánt övezetbe. Lényeges az is, hogy a zöld terület nagy része természetközeli besorolást kapott. A Mocsáros beépíthetőségét tehát az új szabályozás jelentősen csökkenti, és kizárólag a terület nyugati sávjára, az Aranyhegyi út és a felszínen futó távhővezeték közötti zónára korlátozza.

Bús Balázs új építési szabályzatra várt

A III. kerület Bús Balázs polgármestersége alatt szintén lépett, változtatási tilalmat tartott fenn a Mocsárosdűlőn, ennek oka azonban az volt, hogy 2017. február 23-án döntöttek arról: külön kerületi építési szabályzatot alkotnak rá. Addig ugyanis a Mocsárosdűlőnek építési szabályzata sem volt. Azt nem tudni, hogy ez az el nem készült szabályozás hozott volna-e teljes beépítési tilalmat.

Ahol a lakópark épülhetne

Balra lent, az esztergomi vasútvonal mentén épülhetne a lakópark.

Gyerekkori tapasztalat

A cikk írója gyerekkorában még gyakran kirándult erre, felmenve a dűlő folytatásában lévő Aranyhegyre is, télen pl. itt kiválóan lehetett szánkózni. Személy szerint minden beépítést vagy úgymond parkosítást ellenzünk, sokkal jobb volna hagyni a természetet a maga kuszaságában burjánzani.

A helyi természetvédők

Aki jobban el akar mélyülni a terület rendezetlen szépségében annak érdemes tanulmányoznia az Óbudai Anziksz című helyi lapban közölt rajzokat, fotókat. Ebben a cikkben látható az térkép is, amely a sokat vitatott lakóparkot is mutatja, amelyet a helyi egyesület is erősen ellenez.

Nyomorral is találkozni

A Mocsároson tehát van egy kulturált tanya tóval, állatokkal, de olyan nyomortanyák is kialakultak amelyek a legszegényebb kelet-magyarországi telepeket idézik.

Menekülés a vad kutyák elől

Mindenesetre ezek a szinte véletlenül megmaradt zöld foltok szinte az utolsó lehetőségek Budapest jórészt hiányzó, vagy nagyon szűkös és túlhasznált parkjainak pótlására, terhelésük csökkentésére. Manapság ugyanis ezek felé a nyomortanyák felé sétálni felér egy menekülőszoba okozta rettegéssel, ezt saját tapasztalatból is igazoljuk.

Címlapfotó: Óbudai Anziksz