A Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid szerint a főváros közlekedési problémáinak megoldása az agglomeráció közlekedési gondjainak megoldásával orvosolható. El kell érni, hogy a tömegközlekedés versenyképes legyen és egyre többen akarjanak az agglomerációból autó nélkül bejutni Budapestre.

Vitézy Dávid az Indexnek adott interjújában azt mondta, hogy a regionális tömegközlekedés fejlesztése Budapesten a kulcskérdés, itt lehet nagy eredményeket elérni. Ez ugyanúgy érdeke Budapestnek, mint az elővárosoknak. Ma 10 emberből 6 tömegközlekedik a fővárosban, ez egy nagyon jó érték. A legtöbb európai nagyváros büszke lenne arra, ha ilyen tömegközlekedési részaránya lenne.

Az agglomerációt tekintve az az arány sokkal rosszabb. 10 emberből mindössze 3 használ tömegközlekedési eszközt. Ennek az a következménye, hogy a fővárosban közlekedő autók közül háromból egy az agglomerációból érkezett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tovább hízik az agglomeráció

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a Budapestet övező településgyűrű, vagyis az agglomeráció az ország leggyorsabban növekvő térsége. Sokan költöznek ki a fővárosból és sokan költöznek az agglomerációba az ország más területeiről. Ez a folyamat nem áll le, az elkövetkező években is folytatódni fog.

Ennek az a következménye, hogy mivel a városon kívül nem elég versenyképes a közlekedés, ezért egyre több autó van. 10 évvel ezelőtt a statisztikai hivatal adatai szerint nagyságrendileg 1 millió autó volt Budapesten és környékén. Ma ez a szám 1,2 millió, vagyis 10 év alatt 20%-al nőtt az autók száma, ezt érezni is a városban szerintem – mondta Vitézy Dávid.

Az agglomerációból a fővárosba járók útvonalain óriási dugók alakulnak ki, feleslegesen sok időt töltenek az autóban, másrészt ez levegőminőségi és egészségügyi problémákat is okoz. Mindebből látszik, hogy nagy feladatok vannak az agglomerációban.

Vitézy Dávid azt is elmondta, hogy azért is vállalta el ezt a feladatot, mert a központi régió, vagyis Budapest és környékének a közlekedését megoldani nagy kihívás. Olyan beruházások elindítására lesz lehetősége, amelyre nem lenne BKK vezetőként. Azt szeretné, ha a vasútfejlesztések középpontjában Budapest és környéke lenne.

Azt szeretnénk elérni – mondta – hogy aki mondjuk Szentendre, vagy Érd külső részén lakik és Volán busszal jár a HÉV-ig, Érd esetében a vonatig, majd átszáll a metróra, ne háromféle bérletet kelljen vennie, hanem csak egyet és ezek legyenek összehangolt szolgáltatások. Ez leginkább a magnak, vagyis Budapestnek érdeke, hogy a városba sokkal többen járjanak be tömegközlekedési eszközökkel.

Budapest Jolly Jockere: Vitézy Dávid a főpolgármesternek és a kormánynak is jó, de ki ő valójában?

Repülőtéri vasútvonal

Vitézy Dávid a reptéri vasútról azt mondta, hogy van építési engedélye a vonalnak, az építése két dologtól függ: az egyik, mikor nyílnak meg a finanszírozására EU-s források, a másik pedig, hogy a repülőteret koncesszióban üzemeltető cég megengedi-e, hogy a területén átvezessék a vasútat.

Mi valósul meg 5 éven belül?

Arra a kérdésre, hogy milyen eredmény várható öt éven belül a területén, Vitézy felidézte korábbi ígéretét, miszerint száz napon belül kiírják a közbeszerzési pályázatokat a csepeli-ráckevei HÉV-ek Kálvin térig történő meghosszabbítására és a HÉV-járműcserékre. Ezekre nyílt, nemzetközi tendert írnak ki, amin bárki indulhat, és uniós forrásokból szeretnék finanszírozni mind az új HÉV-eket, mind a vonalfejlesztést.

Hosszú távon pedig szeretnék megvalósítani a szentendrei, valamint a csepeli-ráckevei HÉV-ek összekötését a városközpont alatt, azaz az 5-ös metrót. A jelenlegi hétéves uniós ciklus legnagyobb közlekedési fejlesztése a 3-as metró, de szeretné, ha a következőé az 5-ös metró, valamint a reptéri vasút lenne. 

Kiemelt kép: részlet az Index videójából – Forrás: Facebook/Index