22 év után különválik a feleségétől Kautzky Armand! Bár a válási papírokat még nem adták be, valamint a közös családi fészküktől sem szeretnének megválni.
Válságba kerültek
A színész a Story magazinnak beszélt arról, hogy a kapcsolata válságba került, a felségével már hónapok óta nem élnek együtt. A pár 22 évvel ezelőtt házasodott össze, kapcsolatukból két gyermek is született. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Közös döntés
Kautzky Armand a lapnak elmondta, párjával közösen döntötték el, lazábbra veszik a házassági köteléket. „Huszonkét év együttlét után mindkettőnknek szüksége van a szabadságra, az önállóságra, hisz a gyerekek is felnőttek már, élik a saját életüket, ennek joga pedig talán minket is megillet a feleségemmel, független attól, hány évesek vagyunk, és mióta vagyunk együtt
” – árulta el a színész.
Hirdetés
FRISS!
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Nem adták be a papírokat
Kiderült az, hogy a válási papírokat egyelőre nem adták be, valamint a közös családi fészektől sem szeretnének megválni, a közös otthonban – Solymáron – jelenleg a színész él, a felesége pedig elköltözött.
Átmeneti időszak?
Kautzky Armand szerint egy átmeneti időszakot élnek meg, azaz nem biztosak abban, mit is hoz a jövő, így arra kérte a sajtó munkatársait, hogy a házasságával kapcsolatban ne keressék, mert nem kíván az ügyben a jövőben nyilatkozni.
Ez is érdekelhet:
Felesége feladta a karrierjét
Erről a Fem3 műsorában beszéltek még néhány évvel ezelőtt, Armand akkor azt mondta: „Ha a feleségem nem adta volna fel a karrierjét, arra ráment volna a családunk” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
A riport itt nézhető vissza:
Kautzky Armand februárban még a solymári házban írta alá Menczer Tamás képviselői jelölését
🍸🪂 Van úgy, hogy: A világ nem elég.0️⃣0️⃣7️⃣ 👉 De most az új jelmondat: Budakörnyéke a világ! 🤝 Köszönöm Kautzky Armand művész úr ajánlását! 🗣 Fantasztikus hang!
Posted by Menczer Tamás on Sunday, February 13, 2022
Kiemelt kép: Kautzky Armand és a felesége – Forrás: Fem3