A medence klórozó berendezése meghibásodhatott, ez okozhatta a bajt az enyingi táborban. Kiderült azonban, hogy a gyermekek állapota nem súlyos.

Öt gyermek került veszélybe

Enyingen táboroztak azok a gyermekek, akik klórgáz belélegzése miatt kerültek bajba. A FEOL értesülései szerint elromolhatott a medence klórozó berendezése. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Mindegyik gyermek jól van

A gyermekeket Székesfehérvárra vitték, hogy az ottani egészségügyi intézményben kivizsgálják őket. Kiderült, hogy nem történt nagy baj, a gyermekek jól vannak. Állapotuk nem súlyos, erősítette meg a lap számára Leffelholcz Marietta, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház sajtószóvivője.

Ezért veszélyes az emberre a klórgáz

Amennyiben a klórgáz nedves emberi szövetekkel, például szemmel vagy a felső légutakkal érintkezik, akkor komoly baj történhet. A klórgáz ugyanis a szövet víztartalmával sósavat képez. Ez ingerli a nyálkahártyát, de ha tömény mennyiségről van szó, akkor maró sérülés is kialakulhat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ettől függ az eset súlyossága

A belélegzett gáz koncentrációja kulcskérdés. Nagyon vigyázni kell, ugyanis már egészen kis töménységű gáz belélegzése is tud égő érzést okozni mind az orrban, mind a torokban. Aki klórgázt lélegez be, annak fullasztó érzése támadhat.

Ezek még a klórmérgezés tünetei

Aki klórmérgezést kap, annál rohamokban jelentkező köhögés alakulhat ki, ami nehézlégzéssel párosulhat. A bőrön égő érzés jelentkezhet, a nedves bőrön a hólyagképződés is megindulhat. A szemben eközben égő, szúró fájdalom jelentkezhet, az ember könnyezhet.

Halálhoz is vezethet a klórmérgezés

Ha valaki nagy töménységű gázt lélegez be gyors ütemben, akkor akár percek alatt meghalhat. Ugyanakkor az ilyen mérgezésre nagyon kicsi a kockázat. A klórgáz ugyanis kis töménységben is fullasztó, és ilyenkor automatikusan menekülni kezd mindenki az érintett területről.

Ezek is érdekelhetnek!

Késői tünet is jelentkezhet

Amennyiben a mérgezés súlyosabb, akkor a legutakon és a tüdőn is lehetnek marásos jellegű sérülések. A nyálkahártya duzzanat, a rekedtség, a nyál- és orrfolyás, a mellkasi fájdalom és a görcsös köhögés mind a klórmérgezés tünetei lehetnek, figyelmeztet az EgészségKalauz cikke. Késői tünetként is kialakulhat tudő ödéma, tüdőgyulladás.

Ezt kell tenni, ha felmerül a klórgáz mérgezés lehetősége

Amennyiben a tünetek klórmérgezésre utalnak, gyorsan cselekedni kell. A szemnyálkahártyát 1 percig tiszta vízzel kell öblíteni. Ezt követően érdemes felkeresni egy szemészt. A bőrfelületet is le kell mosni bő vízzel.

Figyelni kell a késői tünetekre is

Nem kizárt, hogy az esetet követően két nappal később is jelentkezzenek úgynevezett késői tünetek. Ha felmerül a klórgáz mérgezés gyanúja, akkor jobb orvoshoz fordulni akkor is, ha épp nincsenek tünetek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció