A koronavírus-járvány egyértelműen az egészségügyi dolgozókra helyezte a legnagyobb nyomást, az extrém terhelést pedig fizikailag és mentálisan is lefárasztotta őket. Győrfi Pál szerint éppen ezért nekik is nagy szükségük van mentálhigiénés szakemberek segítségére.

Mindenki előtt elborulhat a világ

„Az, hogy valaki lelkileg erős, nem azt jelenti, hogy nem inog meg a súlyok alatt” – mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádiónak.

Szakemberek segítenek

Győrfi Pál szerint azoknak, akiknek segítségre van szüksége, igénybe vehetik a jól működő, pszichológusokból és mentálhigiénés szakemberekből álló rendszert. A szolgáltatás nemcsak 24 órás segítségnyújtást biztosít, hanem aktívan keresi is azokat az embereket, lehetőségeket, ahol segíteni tud a mentősöknek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Könnyen belefáradnak

Hozzátette, hogy annak, aki egészségügyi dolgozóként helyezkedik el, muszáj rendelkeznie alapképességekkel, de mégis az a tapasztalat, hogy ez önmagában nem elég. Győrfi szerint szükség van a folyamatos tréningre és az egyensúlymegtartásra, amivel a mindennapokban történő eseményeket fel lehet dolgozni.

Nem az évek számítanak

A szóvivő azzal folytatta, hogy a mentők körében vigyázni kell a kiégés veszélyére is, és ezzel kapcsolatban tiszta vizet is öntött a pohárba: „sokan úgy vélik, hogy minél régebb óta gyakorolja valaki a hivatását az Országos Mentőszolgálatnál, annál keményebb lesz a páncél a lelkén, annál jobban viseli majd a megterhelést, ezzel szemben a tapasztalat éppen ennek az ellenkezője” – mondta Győrfi Pál, aki szerint tehát a mentősök az évek során egyre sebezhetőbbé válnak, ezért is fontos, amit egy mentálhigiénés szakember adhat egy mentősnek.

Súlyos esetekkel találkoztak

A koronavírus-járvány idején az intenzív osztályokon a mentők és a munkatársak is jóval nagyobb számban találkoztak súlyos esetekkel, amelyekkel volt, hogy még csak nem is tudtak mit kezdeni.

Segítenek a feldolgozásban

Sok esetben a mentők a betegek elvesztésével találkoztak, és ezt a legnehezebb feldolgozni, épp ezért „azokra is figyelni kell, akik nem elég bátrak kimondani, hogy segítségre van szükségük” – hangsúlyozta Győrfi Pál.

Segítik egymást

A szóvivő ehhez még hozzátette, hogy a munkatársak is látják egymáson, ha valamelyiküket nagyon megérintette egy eset, és az ilyen esetekben az OMSZ aktívan fel is ajánlja a segítségét. „Hiszen az a cél, hogy ne csak túléljük, hanem egészségesen éljük túl a mindennapokat.”

Ez is érdekelhet

Több kórházban is szükség van a segítségre

Győrfi Pál végül megemlítette, hogy szerinte érdemes lenne minden egészségügyi intézményben alkalmazni mentálhigiénés szakembereket. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Győrfi Pál – Forrás: Facebook