Hónapok óta szennyeződik Dunakeszin az Óceán-árok vize. A történtek miatt rendőrségi feljelentést tett az önkormányzat.
Feljelentést tettek
A város környezetvédelemért felelős alpolgármestere környezetkárosítás és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése gyanújával, ismeretlen elkövető ellen tett feljelentést a Dunakeszi Rendőrkapitányságon. Erre azért kerül sor, mert hónapok óta, időszakosan tapasztalható az Óceán-árok vízének szennyezése. A lakosság jelzései alapján szennyvízszagú, változatos színű folyadék színezi el tartósan a területet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Szilárd anyagokat is találtak
A folyadék ráadásul tartós szaghatást is okoz. Több fénykép tanúsága szerint alkalmanként csatornaszennyre jellemző szilárd anyagokat is tartalmaz.
Hirdetés
Jól látható a szennyezés

Bejárást is tartottak
Az önkormányzat többször jelezte az illetékes hatóságok és hivatalok felé a környezetkárosítás gyanúját, illetve saját munkatársaival bejárásokon igyekeztek a szennyezés forrását felderíteni.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Jogkörök nélkül
Tették mindezt annak ellenére, hogy az önkormányzatnak sem hatósági, sem nyomozati jogköre nincs. A megkeresésekre egyetlen alkalommal sem érkezett válasz, így szükségessé vált a rendőri feljelentés megtétele – írta a DunakesziPost.hu.
Fekáliával szennyezték a Füzes-patakot
A BudaPestkörnyéke.hu írt arról szeptemberben, hogy emberi fekáliával szennyezte be a Füzes-patak biatorbágyi szakaszát a pátyi szennyvíztisztító. A cég szerint ez azért történt meg, mert sokan voltak otthon a Covid alatt. A településen régóta problémát jelent, hogy a túlnépesedés miatt a szennyvíztisztító a kapacitása határán van. A bővítés pedig nagyon sok pénzbe kerül, amire úgy tűnik, senki nem akar költeni.
Az ökológiai hálózat része
Az ügyészség vizsgálatot indított az ügyben, és megállapította, hogy a patak részét képezi Magyarország ökológiai hálózatának, és előfordulnak benne a jogszabályok alapján fokozottan védett fajok. Ezért a patak forrásának tövében lévő szennyvíztisztító telep csak szigorú feltételekkel kapott engedélyt a működésre.
Nem kerülhet a patakba szennyvíz
Emiatt előírták, hogy az üzemeltetés során a felszín alatti vizek minősége nem veszélyeztethető. Az esetleges kockázatos anyagokkal kapcsolatban pedig fokozott figyelmet kell fordítani arra, hogy a felszín alatti víz ne szennyeződjön, és a patakba még váratlan veszélyhelyzet esetén sem kerülhet nyers szennyvíz.
Büdös van a környéken
A helyszínen az engedélyben előírtak ellenére a szennyvíztisztító telephelyének sarkában lévő kifolyó résznél, ugyanott, ahol a patak ered, „jelentősen erős szaghatás volt tapasztalható” – fogalmazott közleményében a főügyészség. „A patak a városban szabadidős tevékenységet nyújtó helyszíneken folyik át, és a város központi részén belefolyik egy másik patakba. Mindez közvetlen veszélyt jelent a lakosság és az élővilág számára, mivel a tisztítatlan szennyvíz folyamatosan szennyezi a felszíni és felszín alatti vízkészletet, amely kétszázszorosára növeli a bakteriális szennyezés értékét” – írták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: szennyezik az Óceán-árok vízét. Fotó: dunkeszipost.hu