Bár a szabályok szerint meg kellett volna állnia a gázolónak, hogy segítséget nyújtson, ő ezt elmulasztotta.

Pénteken történt

A múlt hét pénteken, november 25-én 14 óra körül Budapest 19. kerületében kutyát sétáltatott egy nő. Egy eddig ismeretlen személy elgázolta, és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök nagy erőkkel keresték. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A mentők mindent megtettek

A nőhöz rohammentők érkeztek, ám sérülései rendkívül súlyosak voltak. Végül hiába próbálták megmenteni az életét, nem lehetett már segíteni rajta. A kórházban életét vesztette.

Azonosították a gázolót

A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának rendőrei azonosították néhány nap alatt, hogy ki vezethette az autó. Végül egy 38 éves nőt állítottak elő. H. Renátát azzal vádolják, hogy halálos balesetet okozott, és elmulasztott segítséget nyújtani.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ezek is érdekelhetnek!

A nőt kihallgatták

A gázolót a tegnapi napon, azaz november 29-én kedden kihallgatták. A gyanúsított azt állította, hogy ugyan hallotta az ütést, de nem gondolta, hogy egy embert ütött el. Azt hitte, hogy egy kukának ment neki, ezért nem is állt meg.

Még nem született ítélet a sorsáról

A nő szabadlábon védekezhet a továbbiakban. Az eljárás tovább folytatódik, ítélet sorsa felől csak később várható. A gázoló egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat alap esetben.

30-as táblánál történt az eset

A gázolás a Wekerletelepen történt, ahol 30 km/h a maximális sebességhatár. Az ütközés olyan erejű volt, hogy a kutyáját sétáltató nő átrepült az úttest egyik oldaláról a másikra. Ezt állítólag a gázoló nem vette észre.

Azonnal a segítségére siettek

A gimnázium előtt álló két laboráns és a játszótéren dolgozó Közpark munkatársai siettek a bajba jutott asszony segítségére. Rögtön hívták a mentőket, a kiskutyát pedig igyekeztek megnyugtatni. A nőt egy ponyvával takarták a kíváncsi tekintetek elől.

Küzdöttek az életéért a mentősök

A kiérkező rohammentősök megpróbálták a sérültet szállítható állapotba hozni. Nem tudták, ki lehet az áldozat, mivel nem volt nála semmilyen igazolvány. Végül a kutya chipjének leolvasásával tudták kideríteni a gazdája személyazonosságát.

Az áldozat fia szerint gyilkosság történt

A Blikknek nyilatkozó áldozat fia azt mondta, bár mindenki lépte már túl a megengedett sebességet, ez az eset számára gyilkosságnak minősül. Azt mondta, hogy olyan állapotban volt az édesanyja, amikor kórházba került, hogy nem lehetett megműteni. Hozzátette, hogy az egész család életét tönkretette a gázoló. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: archív