Nagytarcsán sokak számára elfogadhatatlan volt a korábbi fideszes polgármester, Rimóczi Sándor munkássága, rendszeresen tüntettek ellene és többször szerették volna leváltani. Most hétvégén időközi választások voltak a településen. A korábbi polgármester nem indult, helyette 64 %-os többséggel Gulyás Tamás István független jelöltet választották Nagytarcsa új polgármesterének.

Csak a baj volt vele

A korábbi polgármesterrel, Rimóczi Sándorral sokak számára csak a baj volt Nagytarcsán. Ahogy azt elsőként megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, már egy évvel ezelőtt is elege volt a település egy részének a korábbi polgármesterből. Többször tüntettek ellene a nem megfelelő minőségű utcák és a hiányos infrastruktúra miatt. Állítólag az is a bűnlajstromán szerepelt, hogy nem megfelelően bánt 190 millió forinttal a koronavírus vészhelyzet idején. Akkor a képviselőtestület feloszlatta magát, hogy távozzon a polgármester, de a Covid-vészhelyzet miatt nem lehetett időközi választást tartani, így Rimóczi a helyén maradt – egészen mostanáig. Témába vág: “Húzzon el a polgármester!” – A fideszes településvezető, Rimóczi Sándor ellen tüntettek Nagytarcsán, a lakók egy részének nagyon elege van belőle

64 százalékot szerzett az új polgármester

A tegnap megtartott időközi önkormányzati választáson a független Gulyás Tamás István 1260 szavazattal, 64 százalékkel nyert, őt követte a fideszes jelölt, Réthy Erik, aki 29 százalékot ért el. A harmadik induló a korábbi alpolgármester pedig mindössze 7 százalékot szerzett.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

A neheze csak most jön

Nagytarcsa új polgármestere nem sokkal a cikkünk megjelenése előtt egy hosszú posztban mondott köszönetet a választóknak. Mint fogalmazott: „Szép reggelre ébredtünk. A tegnapi választáson nagy mértékű és jelentőségű bizalmat kaptunk a csapatommal. Bár sokan nem hittek nekem, hogy ez megvalósulhat, de magam töretlenül reménykedtem a lakosok visszajelzéseiben.” Azt is írta az új polgármester, hogy a munka neheze csak most kezdődik.

Tiszta szívvel

Az új polgármester szerint az eredmény mértéke nagyfokú alázatra készteti a csapatát. „A lakosság felénk irányuló bizalmának nagysága arra ösztönöz minket, hogy a lehető legjobb tudásunkkal, szándékunkkal és – ahogy eddig is – tiszta szívvel dolgozzunk a közösségünkért, a községünkért.”

Nagytarcsa nyert

Gulyás Tamás István a posztjában leszögezi: „A tegnapi napon egyetlen lakos sem, vagy párt sem veszített és nem hét ember, vagy a rájuk szavazók nyertek. A tegnapi napon Nagytarcsa nyert” – írja a lelkes új polgármester.

Közlekedésmérnökből polgármester

Nagytarcsa új első embere civilben közlekedésmérnök és logisztikus, a Corvinus Egyetemen tanult. Legutóbb a telekommunikációs hálózatépítő anyagok gyártásával, értékesítésével és az általunk szállított termékek telepítésével foglalkozó a Raynet Kft-nél dolgozott.

Nagytarcsa és Kistarcsa fordított világa

Nagytarcsáról általában csak a helyiek tudják, hogy a neve ellenére kisebb, mint a szomszédos Kistarcsa, amely város, ellentétben Nagytarcsával. Erről a furcsaságról ebben a cikkünkben írtunk. 

Ezt se hagyd ki:


Kiemelt kép: Gulyás Tamás István, Nagytarcsa új polgármestere – Forrás: Facebook/Gulyás Tamás István-Otthonunk Nagytarcsa