Egy autó ütközött frontálisan egy busszal vasárnap reggel 6 óra környékén a 18. kerületben, amelynek következtében a kocsi utasai meghaltak.

Vasárnap történt

Ahogyan arról beszámoltunk, egy Honda és egy MAN típusú kisbusz ütközött a repülőtér közelében vasárnap reggel. A buszsofőr megpróbálta elkerülni az ütközést, de a szalagkorlát miatt erre nem sok esélye volt. A buszon nem voltak utasok. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az autó áttért a szembesávba

Miután a Honda áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, frontálisan ütközött egy busszal. A szemtanúk elmondták, hogy gyakorlatilag alig maradt valami a kocsiból. A személyautó sofőrje és utasa is életét veszítette a helyszínen, a buszt vezető személy pedig megsérült.

Kinyílt a légzsák, de hiába

A Borsnak nyilatkozó szemtanú elmondta, hogy csak futólag látta a balesetet, ám a személyautó típusát már nem tudta volna megmondani, olyannyira összeroncsolódott. Kinyílt ugyan a kocsi légzsákja, ám a baleset olyan erővel történt, hogy a sofőr és utasa nem élhette túl azt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Teljes útzárt léptettek életbe a baleset után

A baleset helyszínén készült fotó – Fotó: BudapestKörnyéke.hu / G.K.

Lőszereket találtak a rendőrök

A helyszínelés során a zsaruk a balesetet szenvedett autóban valamint annak környékén lőszereket találtak szétszóródva. Arról nem számoltak be, hogy milyen típusúakat és mennyit. Az azonban bizonyos, hogy a rendőrség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt nyomozást indított.

Ezért lehettek ott a lőszerek

Vannak, akik azt állítják, hogy a balesetben elhunytak egyike hivatásos vadászként dolgozott. Ennek okán volt vadászengedélye valamint fegyevertartási engedélye is. Erről egy kommentelő számolt be az egyik közösségi oldalon egy cikk alatt.

Ezek is érdekelhetnek!

Többen is ezt állítják

Nem egyetlen hozzászóló állítja a fentieket. Azt, hogy az egyik áldozat vadász lehetett, többen is megerősítették. Vannak, akik azt írták, hogy munkából tért haza az autóban utazó két férfi, és fáradtak lehettek vagy elaludhatott a sofőr, ezért térhettek át az úttest baloldalára, abba a sávba, ahol a busz érkezett szemből.

Két ember nem élte túl a balesetet

A baleset halálos áldozatokkal járt – Fotó: BudapestKörnyéke.hu / G.K.

Tisztázzák a baleset körülményeit

A baleset pontos körülményeinek feltárása még folyamatban van. A rendőrség még nyomozást folytat, hogy kiderítse, mi okozta a tragédiát. Vélhetően szakértők véleményét is ki fogják kérni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép és belső fotók: Helyszíni felvételek – Forrás: G.K.