Amint arról a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt  súlyos, válságos állapotban van kórházban Csollány Szilveszter. A olimpiai bajnok tornász lélegeztetőgépre került, miután elkapta a koronavírust. A sportoló életéért a Korányi kórházban küzdenek, rengetegen szorítanak neki, a felépüléséért imádkoznak.

Elkapta a koronavírust Csollány Szilveszter

Ahogyan arról lapunk is beszámolt Csollány Szilveszter elkapta a koronavírust, az 51 éves tornász pedig kórházban van, az állapota súlyos, lélegeztetőgépre került.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Interjú miatt keresték

A Magyar Nemzet azt írja, hogy november 23-án telefonon kereste Csollány Szilvesztert, azon a héten vele szerettek volna elkészíteni a szokásos szombati interjújukat, ekkor azt mondta, hogy örömmel áll a rendelkezésünkre, de egy hét türelmet kér, mert gyengélkedik.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A múlt héten került kórházba

Egy héttel ezelőtt már csak sms-ben reagált az újságíró megkeresésére.  Azt üzente, hogy továbbra sem tud nyilatkozni, mert kórházba került.

Lélegeztetőgépen van

A lap hétfőn újra kereste, ekkor már nem válaszolt. Hétfő délután kiderült, hogy súlyos állapotban van kórházban. Először Sopronban kezelték, majd Budapestre szállították.

Kapcsolódó:

Három hete kapta el a vírust

„Szilveszter három héttel ezelőtt kapta el a betegséget, de akkor még nem tűnt súlyosnak a baj. Bő egy héttel ezelőtt aztán súlyosabbra fordult az állapota, olyannyira, hogy végül Sopronból egy fővárosi kórházba szállították, intenzív osztályra került, lélegeztetőgépre. Mást egyelőre nem tehetünk, mint imádkozunk azért, hogy jobban legyen” – mondta a Blikknek a tornász egyik ismerőse.

Gödény György posztjait osztotta meg a Facebookon

Akik követték Csollányt a közösségi médiában, azok az utóbbi hónapokban, évben láthatták, hogy több posztot is megosztott a vírustagadó Gödény Györgytől, s nem igazán hitt az oltás hatékonyságában sem.

Műtüdő mentheti meg

A sportoló állapota továbbra is válságos, a Blikk most arról ír, hogy Csollány Szilveszter életét a műtüdős kezelés mentheti meg.  Az ECMO, vagyis extrakorporális membránoxigenizáció lénye­gében egy műtüdőeljárás, amely a beteg testén kívül végzi el a vörösvértestek mesterséges oxigénellátását és a szén-dioxid eltávolítását, ezzel szemben a hagyományos lélegeztetőgép „csak” oxigént továbbít a tüdőbe és elszállítja onnan a szén-dioxidot.

Nagyon megterhelő beavatkozás

„Ez a beavatkozás nagyon megterhelő, hiszen a szerkezet folyamatosan forgatja a beteg vérét, átvéve a tüdő és a szív szerepét – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő szakorvos, aki hozzátette: idősebb páciensnél nem alkalmazható az eljárás. Azonban természetesen az életkor mellett számos egyéb tényezőt is figyelembe kell venni az ECMO-kezelés előtt, pél­dául hogy milyen alapbetegségekkel rendelkezik a beteg.

Hónapokig is eltarthat

Persze fontos tudni, hogy a lélegeztetőgép nem gyógyítja meg a koronavírust, csupán arról van szó, hogy fenntartja az életfunkciókat. A szakorvos arról is beszélt, hogy a műtüdős kezelés bevetésével a tüdőgyulladás gyógyulása jóval hosszabb ideig is elhúzódhat, egy hét helyett akár több hónap is lehet. Bányai Gábor parlamenti képviselő például ilyen műtüdőre volt kötve 69 napon át, az ő esetéről itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Csollány Szilveszter – Forrás: TV2