Gyorsítják a fővárosi Blaha Lujza tér felújítását, így a tervezettnél korábban véget érhet a forgalmi korlátozás a Nagykörút és a Rákóczi út kereszteződésében – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel.

Kétszeres sebesség

Közleményükben azt írták: „kétszeres sebességgel folytatódik a Blaha Lujza tér felújítása augusztus 9. és 19. között”, a nyári szabadságok miatt a jelenlegi, kisebb forgalmú időszakban a felgyorsított munkálatokkal a beruházás időtartama összességében lerövidülhet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megváltozik a forgalmi rend

A Blaha Lujza tér felújításáról pár nappal ezelőtt itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk, mint megírtuk augusztus 9-étől, hétfőtől megváltozik a forgalmi rend: a Rákóczi úton mindkét irányban lezárják a belső sávokat. Ennek kapcsán közölték most, hogy gyorsítanak a munkálatokon, így a tervezettnél korábban érhet véget az érintett területen a forgalmi korlátozás.

Kapcsolódó:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Jó hír

A munkálatok felgyorsítását támogatja a Magyar Autóklub is, hiszen így rövidíthető a nagyobb forgalmi terhelésnek kitett, őszi beruházási szakasz – írták.

Lezárt részek

A tér belső, legnagyobb része továbbra is lezárva marad, tehát sem a gépjármű-, sem a gyalogosforgalom nem használhatja a parkolók területét, illetve a gyalogosforgalom által használt legtöbb járdafelületen, valamint a szökőkutak környékén is tovább folytatják a felújítási munkákat.

Kapcsolódó:

Jövőre fejezhetik be

Mint ismert július elején kezdődtek el a felújítási munkálatok a Blaha Lujza téren. Az első ütemben az aluljáró födémjét szigetelik, ezért 10-12 hétig komolyabb forgalomkorlátozásra kell számítani a csomópontban. A tér felújítása várhatóan 2022 végére fejeződik be.

Több fa lesz

A tér zöldebb lesz, és megteremtik a Rákóczi úti és a Népszínház utcai villamosok bekötésének lehetőségét is. Az eredetileg tervezetthez képest több fát ültetnek, valamint akadálymentessé válik a csomópont és lesz nyilvános vécé is.

Nyilvános wc

Horváth László, a BKK projektmegvalósítási igazgatója elmondta, a nyilvános vécé a Márkus Emília utcában kap helyet, a már említett kulturális pavilont más projekt keretében valósíthatják majd meg, a Gombaként ismert szökőkutat áthelyezik a burkolatra, így meg lehet majd érinteni, és lesz még egy “magasra lövő” szökőkút is.

Új zebrák

Új gyalogátkelőket is kialakítanak, körbejárható, akadálymentes csomópont jön majd létre a felújításnak köszönhetően.

Megható emlékhely

A felrobbantott Nemzeti Színház emlékére a burkolatba gravírozzák az épület alaprajzát, és a színházi ülőhelyekre utalva bordó köztéri székek is lesznek a téren. A színházi emlékművet felújítják és áthelyezik a tér központjába.

3 és fél milliárd

A Blaha felújításának teljes költsége, amely tartalmazza a 10 százalékos tartalékkeretet – 3,47 milliárd forint. A felújítás közben a téren lesznek gyalogosfolyosók, az aluljáró, valamint a busz- és villamosmegállók megközelíthetőek maradnak. A tér belső, legnagyobb részét viszont a felújítás teljes idejére lezárják. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: BKK