Amint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta kórházba került a Törökbálinton élő Kóbor János, az Omega zenekar zenésze, aki nagy eséllyel a koronavírus fertőzést kapta el.
A betegség
A zenésznek múlt hét kedden kellett volna részt vennie egy televíziós felvételen, de szinte az utolsó pillanatban lemondta. Valószínűleg már nem érezte jól magát – erősítette meg a Blikknek Benkő Balázs, az Omega néhai billentyűsének, Benkő Lászlónak a fia. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Felesége döntött
A bulvárlap szerint pár napja lett rosszul, a felesége vitte egy klinikára ahol bent tartották.
Hirdetés
Nincs oltva
Azt még nem tudni, hogy mit találtak az orvosok. A zenész korábban többször elmondta, hogy nem oltatja be magát koronavírus elleni vakcinával sem.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Remélhetőleg nem nagy a baj
Molnár György, az Omega gitárosa megerősítette a hírt, miszerint Kóbort az elmúlt napokban kórházban ápolták, ám az állapota javult és már optimistán nyilatkozott a hazatéréséről.
Az Omega a hétvégén hírt adott a zenész állapotáról
„Mecky kedden este kórházba került. Az állapota változó, de a család kérésére szeretnénk tartózkodni a részletektől. Mindent megtesznek érte, hogy újra köztünk lehessen” – írták szűkszavúan.
Kapcsolódó:
Átszállították egy másik kórházba
A zenészt időközben átszállították egy másik kórházba, erről a BudapestKörnyéke.hu is beszámolt. Mostanra pedig az is kiderült, hogy a Városmajori Klinikán kezelik Kóbor Jánost, ezt a Borsnak erősítette meg Trunkos András, az Omega menedzsere. „Megerősítem a hírt, hogy valóban átvitték Jánost a Városmajori Klinikára. Állapotáról nem tudok többet mondani, Zsóka, a felesége továbbra is fenntartja a hírzárlatot” – mondta a lapnak.
Hírzárlatot rendelt el a felesége
„Nagyon erős nő, aki mindent kézben tart, de nem csoda, hogy most fél. A férje a mindene, és aggódik az egészségéért. Nagyon reméli, hogy Mecky hamarosan felépül, és otthon lehet velük. A hírzárlatnak egyetlen oka van: Zsóka nem szereti, ha negatív gondolatok veszik őket körbe. Mindig is azt vallotta, pozitívan kell gondolkodni, nem szabad a rossz dolgokat bevonzani” – mondta a Blikknek a család egyik ismerőse.
Aggódnak érte a rajongók
A zenészért nagyon aggódnak a rajongók, a poszt alatt több százan kívántak neki jobbulást és mielőbbi felépülést.
Az Omega két tagját is elvesztette tavaly
Az Omega zenekart tavaly több tragédia is érte, ugyanis meghalt a zenekar két tagja Benkő László, a zenekar pedig gyakorlatilag még fel sem ocsúdott gyászból, jött a következő tragédia híre: meghalt Mihály Tamás, az együttes basszusgitárosa is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Kóbor János – Forrás: Fem3